TRIÁSZ - Egy hangadó rangadó hangulatjelentés

A Triász pályafutását megalakulása óta közelről követem, ezért is gondoltam már az első pillanattól, hogy minden évben legalább egyszer megírom, milyen változás, érdekesség történt a trió háza táján. 12 év alatt szépen kirajzolódott a kép egy tudatosan felépített zenekar útjáról. Most, hogy újra eltelt egy év, a hagyomány diktálta kötelességem szerint aktuális helyzetjelentésem következik, az idei Fiery-infó. Ezúttal rövidebbre nyírt témánk a Triász zenekar december 27-i, Karácsony búcsúztató, avagy Újév köszöntő bulija lesz egy Varga Miklós HANGulatjelentéssel kiegészítve.

Mondhatnám, hogy egy jó ötlettel az ember simán törhet a csúcsra, de ez nem lenne igaz. 2011-12 nagyon nehéz időszak volt. Sorra lehetetlenültek el a nagyobb zenekarok, végső megoldásként könnyebb mozgású, olcsóbb triók alakultak. A mezőny nem volt piskóta, hiszen olyanok próbálkoztak, mint Karácsony James, Zeffer András, Kalapács Józsi, Rudán Joe, Török Ádám és rengetegen mások. Ezek a hármas felállások főleg gitárcentrikus összeállításban szerepeltek. A Triász akkor alakult, amikor a többi kiscsapat már működött, ráadásul gitár helyett billentyűvel, ami tovább nehezítette a dolgot. De ha a nehézségre koncentrálunk és nem a lehetőségre, akkor nincs értelme az egésznek. Kálmán Gyuri így emlékszik a kezdetekre:

Egyszer egy kastély kertjében karácsonyi vásárra kellett egy zenekar, és Jankai kitalálta, hogy menjünk el mi ketten, úgymond haknira. Életem első fantasztikus haknija volt, fél playback, de az ének az teljesen élő volt és annyira jól sikerült, hogy elkezdtük a műsort tovább gondolkodni. Egy nagy zenekart nagyon nehéz eladni, találjunk ki valamit. Ekkor én már Sipivel baráti viszonyban voltam. Néhány nappal később, 2011. december 26-án játszottunk a Dinamittal a Barba Negrában, és Sipi volt a vendég. Kérdeztem tőle, hogy van-e kedve valami akusztikus témát csinálni. Mondta, hogy neki sincs nagyon mostanában sok fellépése, és ez az akusztikus, letisztult dolog tetszik neki is. Jankaival ekkor kitaláltuk, hogy két hanggal és egy billentyűvel alapítsunk egy zenekart. Január elején végül leültünk átbeszélni a struktúrát. Az egészben a dalválasztás volt a legnehezebb. A már megszokott rock után Neoton, meg 100 Folk Celsius. Nagy slágerekhez nem akartunk nyúlni, hiszen annyian teszik ezt.

2012. áprilisban volt az első bulink, amit nagy izgalommal vártam, annyira más volt minden. Egy szál zongora, más az ének, más a technika. Szerencsére remekül tudunk együtt dolgozni így hárman. Egyik dalból a másikba, mennek a poénok, de a mókához az is hozzátartozik, hogy szívatjuk egymást rendesen. Ez nem kidolgozott, inkább improvizált. Jókat röhögünk, és látom, hogy a közönség is vevő a humorra. 

A háromtagú formáció eleinte kis klubokban indult sok meghívott híres vendéggel, aztán amikor már nem fértek be a rajongók, dupla bulikra, nagyobb színpadra váltottak, a - központi bázist - BackStage-t azóta sem hagyták el. Két-három évvel később annyiban változott a tendencia, hogy a sztárok már kötelességüknek érezték, hogy ott legyenek a bulikon, hátha nekik is jut újjabb három perc hírnév. Idő közben rendeződött a helyzet, újra volt pénz a nagyobb tagszámmal rendelkező zenekarokra, a hármas felállású bandák földbe álltak, vagy visszatértek a 2011 előtti állapothoz. Jankai Béla és Kálmán Gyuri a B52-vel is egyre komolyabb sikereket ért el, míg Sipos Peti az Irigy Hónaljmiriggyel. Jött az újabb ötlet: mi lenne, ha esetenként további zenészekkel kiegészülve Hatásvadász néven nagyzenekarként is fellépnének. Az első ilyen buli fergetegesre sikerült...

Akit érdekelnek a további előzmények és következmények, azok megtalálhatják itt a https://szinfalak-mogott4.webnode.hu/ weboldalon. Csak bátran kutakodjanak. Mi pedig kezdjük el végre aktuális történetünket:

A Triász-legénység szempontjából igen kemény előzményekkel indult a hagyományosnak mondható karácsonyi koncertparádé, ugyanis szinte az összes komolyabb zenekar szintén erre a szűk időszakra időzítette éves közönségtalálkozóját. Nem csoda hát, hogy elővételben nem fogyott el annyi jegy, mint az ilyenkor várható lett volna. A rock-rajongók válogathattak, hogy csak ezen a héten Kalapácsra, Zorallra, Mobilmániára, Pokolgépre, vagy Triász bulira mennek, persze a szerencsésebbek az összesen ott voltak, ami azért komolyan megterhelő. Tehát választani kellett és rengetegen az utolsó pillanatig húzták életbevágóan fontos döntésüket. 

A rossz előjelek ellenére, azért azzal is lehetett számolni, hogy aki egyszer megszerette a Jankai csapat színpadi pezsgését, humorát és nagyszerű dalválasztásról árulkodó repertoárját, az csak kényelmében kérette magát, mert ezt az estét a világért nem hagyta volna ki.  A másik kiemelkedően fontos ok Pettyesék mellett, hogy az emberek a megszokott karcsú alakjukat divatosan szolid, gömbölyded formára váltották. Szóval az ünnepek után elérkezett az idő, hogy végre mindenki újra mozgásba lendüljön és mikor, ha nem egy Triász koncerten. Bizony, rég láttam már ennyi Barbapapát és Barbamamát együtt ficánkolni. Logikusan azt gondoltam, hogy a háromnapos falatozás, a fenék kerekítő habos-babos sorozatok után a nép szívesen pattan ki bezártságából.

Egyébként jól gondoltam, mert fittyet hányva - van aki fittyet is tud hányni - az előzetes reménytelenségre rengetegen már nyitáskor odaragasztották magukat a számukra legjobbnak tartott helyekhez. A nyolc órára, a meghirdetett kezdésre már szépen nézett ki a nézőtér és ennek nem az ünnepi elhízás volt az oka. Minden adott volt egy nagyszerű hangulatú koncerthez. Előzenekar ezúttal nem volt, a Bryan Adams más helyszínen volt érdekelt, de sebaj, ha kimarad az előétel, attól még lehet finom a rántotthús. 

Az első gong minden érdeklődőt a helyén talált. Hatásos bevezető intróval késés nélkül elindult a program és kilőtt a dream-team. És most lelövöm a poént - a rajongók végig élveztek minden klasszikusnak ható akkordot, csicsergő énekhangot, az először, vagy éppen ezredszer hallott poénokat. Aki járt már Triász bulin, az előre várta a Jump résznél, hogy Pettyes felugrik az égbe, tudta, hogy Kálmán Gyuri az Üzenet a távolból című nótánál egy "n"-nel énekli ki az annál szócskát, hiszen nincs is szebb annál, de még sorolhatnám. Aki törzsgárda tag, annak ezek a poénok századszorra is ülnek.

Szerintem a legjobban sikerült album az utolsó és az abból is kiderül, hogy ezen az estén a legtöbb dal ebből az anyagból került ki. Számomra – most hazabeszélek - még mindig a Vihar előtt című, hosszú ideig meg sem talált Fonográf szerzemény a TOP 1, a következő lemezre megint van egy hasonlóan alig ismert szuper Fonográf dal-ötletem. Nagy sikert aratott Janicsák István szerzeménye is, a Nem vagy egyedül, vagy a hazai pálya előnyeit kihasználva szolid visszafogottsággal szintén elveszett slágerként aposztrofált B52 szerzemény, az Egyszer még játsszuk el. Ezek mellett a fiúk lenyomták az Omega mixet, amiben helyet kapott a Babilon, A Könyvelő álma és az Életfogytig rock & roll. Személyes kedvencek közé tartozik Kati és a Kerekperec egyik örökzöldje, a 15 nyár is. Örültem a Color egyvelegnek is, bár a következő lemezen az a zenekar is megérne egy önálló dalt, mondjuk a Vallomás, vagy a Narancsszínű kép ilyen elveszetten remek szerzemény.

Én egy kicsit azért tartottam ettől a bulitól, de teljesen más okok miatt, ugyanis ezúttal nem volt lemezbemutató és nem volt várható semmilyen újdonság. Maradnak a poénok magukban? Annyit tudott mindenki, hogy aki némi meglepetést okozhat, az a  vendégművész, Varga Miklós lesz. Jó. Miki sztár, remek előadó, ott van neki az Európa, a kimaradhatatlan Hölgyválasz, no meg az Őrült lány, de ezen kívül "mit adtak nekünk a rómaiak"? Szóval a megszokott mederben vidáman, pörgősen zajlott a derékra és hasra letapadt csokimikulás és szaloncukor eltávolító zenekari műtét, a nagyérdemű önfeledten fogyott és szórakozott ám ekkor megérkezett a színpadra Varga Miklós, aki ezúttal nem hozta a sztárokra jellemző kötelezőt. Nem. Ő ennél sokkal többet adott! Hihetetlenül nagyot énekelt és nem torokból, hanem szívből, annak is a legmélyéről. Miki tisztán és pontosan énekelt néha olyan magasságokig jutott - megjegyzem lazán, csípőből -, amihez másoknak tűzoltólétra segítségével sem ment volna. Valósággal brillírozott. A nagyteremben a hozzáértő fülek gazdái – velem együtt és képletesen - összefosták a bokájukat. Másnap vissza kellett mennem a Barba Negrába, mert az álkapcsom még akkor is ott csattogott a padlón. Úgy érzem, hogy most megint el kell mennem egy Rudán Joe koncertre, mert Mikit hallva megkérdőjeleződött bennem az elsőség kérdése. 1982 óta követem Mr Európa pályafutását, hol sikeresebb, hol nem – mint bárki ebben a világban -, hol jobb a hangja, hol kevésbé, de ez alkalommal minden elképzelhetőt felülmúlt. Amikor Miki kiénekelte a hihetetlen magasságot is, tetőfedők potyogtak a Barba tetejéről, a repülőgépek megálltak a levegőben és a fölöttünk járó műhold berezonált. Egy pillanatra mintha Zámbó Jimmy is megjelent volna és úgy nézett, mint aki hirtelen rájött arra, hogy kinél hagyta utoljára a négy és fél oktáv magasát. Mit mondjak? Óriási élmény volt, melyet ezúton is szeretnék megköszönni. A Barba Negrában rengeteg koncert zajlik főleg ilyenkor, december környékén, de ilyen hangot szinte alig hallani és akkor Sipiről ma nem beszéltünk, sem az öblöshangú Kálmán Gyuriról. 

Apró popó Barba Negra! Oldalt-elől azért a klub hozta a formát, a zene itt tompábban szólt, mintha csak a színpad felé irányított hangfalak működnének, néha a billentyű halkult, többször a gitár. Mondjuk az elején a Gyuri hangja is – diszkréten szólva – távolinak hallatszott. A hangzás azért nem volt vészes, a közönséget vitték a dallamok, meg természetesen a lendület, ráadásul Gyurinak jól áll a távolság is.

A lendület alapját, a ritmust jó szokás szerint a vér-profivá fejlődött testvérpár, Jankai Valentin és Jankai Sebastian szolgáltatta. Mondjuk ők már amúgy is befutott sztárok és ezúttal is simán rájuk lehetett bízni bármekkora terhet, zseniálisak. Schneider Szilveszter professzionális zenei támogatása tovább színesítette a koncertet. Beke Péter sem először volt felelőse a gitárszekciónak, játékán hallani, hogy egyre jobban beépül a csapatba. Tiszta JB-007. 

Az előző JB megjelölés ezúttal nem Jankai Béla nevét takarja. Béla híres angliai monogram-rokonával ellentétben sokkal több tekintetben is bevethető: szervez, intéz, buszt szerez, cuccokat javít, hegeszt, vág, ezek mellett zenéket szerez, billentyűs hangszerein kiváló minőségben előad, de van, hogy Papp Gyuszi Hammondját menti meg, van hogy egy Arénás Karthagó koncertet, szóval - Zámbó Jimmyn kívűl - mindenki számíthat rá. Na jó, a kávéfőzőre pár hete várunk már, de tudom, hogy ezt a feladatot is megoldja előbb-utóbb. És ha még nem mondtam volna, Béla a Triászban a főnök. Bár tudjuk, hogy főnöke csak a vasútállomásnak és az indiánnak van, ezért inkább nevezzük vezetőnek, hiszen nem semmi, hová vezette a hol három, hol hét, néha nyolctagú zenekart.

Természetesen azt is tudjuk, hogy egy billentyűs nincs olyan helyzetben, mint annak idején Bartók Béla, manapság szükségeltetik a jó torok is és jó torokból szerencsére kettő is van. Kálmán Gyuri és Sipos Peti a frontemberek, akik egyedi hangjukon és stílusukon kívül sajátságos humorral is rendelkeznek, egyszerre kiszámíthatók és kiszámíthatatlanok, a rajongók számára elérhetők és elérhetetlenek. Mi lehetett volna belőlük, ha 1940 környékén Bartókkal indulnak turnéra...

Az év-végi koncertbeszámoló évértékelésnek számít, mert az adott esemény mindig híven tükrözi a csapat mögött álló időszakot és előre vetít bizonyos dolgokat. 2023 nem az újdonságokról szólt, sokkal inkább arról, hogy a nehéz időkben is érdemes kiállni egymás mellett és dolgozni tovább, felkészülni a következő nagy dobásra. (Ez amolyan lózung volt, de szerintem jól hangzik). A közönség a Triász család tagja, úgyhogy ha némi bizonytalanságban van, hogy még egy bejgli, vagy a koncert, úgyis mindig az utóbbi mellett fog dönteni, mert a buli végén hazamegy és betolja még azt a maradékot.

Az utolsó dal minden idők egyik leggyönyörűbb karácsonyi dala volt, a Piramistól az Ajándék, ami szerintem sosem lesz elfelejtett dal, de amivel a fiúk még egy fokkal feljebb tudták tekerni a szeretet faktort és persze Varga Miki is becsatlakozott és már megint olyat énekelt...

Írta: Fiery

Fotó: Nica Veronika