Töredék másodperc

Az volt az utolsó közös karácsonyom vele. Látszólag minden nagyon szépnek tűnt. Az ünnepi díszek a fán úgy csillogtak, mint a gyermek szemek ajándékbontáskor. Egész nap mosolyogtunk, beszélgettünk, hogy legalább erre a napra visszatérjen közénk. Akkor persze egyáltalán nem jutott eszünkbe, hogy ez a nap lesz az utolsó igazi közös emlék....

Az a reggel is úgy kezdődött, mint az elmúlt öt évben minden szombaton. Reggel bementem érte az Otthonba, hogy hazavigyem az ünnepre, de neki már rég nem számított, hogy hétfő van-e, vagy péntek, karácsony, vagy húsvét, neki ott minden nap egyforma volt. Amikor beléptem az ajtón, egykedvűen bólintott egyet, de azért egy halvány eldugott huncut mosoly mégiscsak megjelent az arcán. Még megismert, vagy csak ismerős voltam neki. Ekkor már jó ideje én voltam az egyetlen, akit tudott még valahová kötni. Amikor besegítettem őt az autóba, feltettem az ilyenkor szokásos kérdést, hogy szerinte hova megyünk. Persze halvány fogalma sem volt. Amikor megérkeztünk a ház elé - mint mindig, az utolsó hónapokban - rossz lépcsőház felé indult, és a liftből kiszállva is a szomszédba akart menni. A karácsonyfa láttán a szeme sem rebbent, de nem is foglalkozott vele, olyan volt, mint egy kis robotbaba...

Persze ő sosem volt ilyen. Komoly beosztásban volt, zálogházvezetőként dolgozott, amíg súlyos betegsége el nem érte még '89-ben. Mindig korán kelt, és sosem zavarta, hogy én aludnék, kajakra kitárta az ablakot, és onnantól már nekem sem ment az alvás. Talán ezért nem tudok a mai napig fél hatnál tovább aludni. Amikor pedig este hazajött, már kiabált is, ha rendetlenség volt a szobámban, és állandóan a leckével nyúzott. Gyermek szemmel ő anyának inkább különleges volt, mint jó, ugyanis sohasem tudta kimutatni a szeretetét, nem ölelgetett, nem becézett, nem kényeztetett el. Ettől azért még éreztem, tudtam, hogy a gyerekeit mindennél jobban szereti. Sok embert irigylek, mert az édesanyja főztje etalon. Nos, anyu sosem volt jó szakács, egyedül a töltött káposztája, és a kakaós sütije volt telitalálat, de a többi... Azért mégiscsak felnőttem.

Az utolsó karácsonyon pedig csak ült a fotelban és bámult bele a nagyvilágba. Már nem érdekelte semmi, talán azt sem tudta, hogy hol van. Mi persze megpróbáltuk őt visszahozni közénk és néha, pár rövid percre meg is érkezett, hogy aztán újra elrévedjen a saját maga alkotta különleges világba. Vacsora után visszavittem az otthonba, de szegényke már arra sem emlékezett, hogy mit evett...

Sajnos, már nagyon régóta tudtam, hogy a fokozatos leépülés elkerülhetetlen, ezért inkább örülni próbáltam, hogy még velem van, és csak reméltem, hogy lesz még közös karácsony. A sors pedig máshogyan döntött, még ezen a nyáron szép csöndben elaludt örökre...

Ez az év vastagon besatírozva, a fekete legsötétebb árnyalatával lesz belevésve életem könyvébe. Bár a vesszőfutásom észrevétlenül még januárban, egy szombati napon indult, egyik legjobb barátom hirtelen halálával, aztán egyre gyorsabban követték egymást az események, a szinte csak negatív események. Aztán október végén végre minden kezdett a helyére kerülni és azt hittem, hogy vége a rossz időszaknak, de ekkor egy olyan ember szúrt hátba, akiben úgy bíztam, mint saját magamban, és azóta megtette még egy párszor. Gondoltam, ha már úgyis mélyen vagyok, ez már mit sem számít. Dehogynem.

Béka barátom énekli egy-egy vidámabb Wall Street koncerten, hogy: "Örökké nem eshet", úgyhogy egyszer ennek a szomorú évnek is vége kell, hogy legyen. Tudom, hogy akik végleg elhagytak, már sosem jönnek vissza, egyedül viszem tovább a szép emlékeimet, és ígérem, hogy most már a múlt tiszteletben tartása mellett szigorúan a jövő felé koncentrálok.

Akik magamra hagytak, most biztosan egy sokkal jobb helyre kerültek, és ezt el kell fogadnom, de azért - talán némi önzőségből - őszintén remélem, hogy ma este, gyertyagyújtás után ha felnézek a csillagos égboltra, és kiválasztom, a legfényesebbet, akkor egy pillanatra azt a csillagot nézi mindenki, aki most nagyon hiányzik - így természetesen anyu is -, legyenek most bárhol- bárkivel, ezt a töredék-másodpercet megérdemlem...

Írta: Fiery