Hópelyhek

Egy szál vékony lepel volt hanyagul ráterítve a testére, így szabadon látszottak a karjai, a combja, sőt, az egész mellkasa is. Mindez csak azért volt furcsa így elsőre, mert már egy jó ideje kint állt a decemberi hóesésben a főtér kellős közepén. Szemei valahova a messzi távolba kalandoztak és talán a lelke is arra felé járt. Mindenesetre keménykötésű fickó volt, hiszen az emberek úgy száguldoztak el mellette nyakukat behúzva, és alaposan beleburkolózva télikabátjuk viszonylagos melegébe. De ők még így is fáztak. Talán az állandóan feltámadó északi szél miatt, hiszen az utcai hőmérő mínusz két fokot mutatott csak, ami még elviselhető.

Emberünk csak állt, és nem törődött semmivel. Mintha még élvezte is volna, ahogy a vastagon kavarodó hópelyhek lassan megtelepednek fedetlen testén. bal kezét szikáran maga mellett tartotta, míg a jobbot szigorúan a teste mellett tartotta. Ha a kíváncsiskodó közelebb lépett, hogy egy tolakodó pillantást vessen felé, nem talált rajta libabőrt. persze, gondolhatjuk, hogy az ember inkább legyen libabőrös, mint majomszőrös, de rajta semmi sem látszott.

Ahogy észrevettem, óvatosan, kellő távolságban megálltam egy nagy tölgyfa alatt és elkezdtem őt figyelni. Korához képest elég izmos fickó volt, ami persze még nem ok arra, hogy ennyire bírja a hideget. Miután jó tizenöt-húsz méterről konstatáltam, hogy nem remeg, és tulajdonképpen csak úgy áll a semmi közepén, miközben én alaposan felöltözve is fáztam, a szemét kezdtem el figyelni. Érdekes, hogy a sűrű havazás ellenére érzékelhető volt a tekintete, ami messze járt most gondolatban. Talán a szülői ház, talán egy régi szerelem, vagy valami fájó emlék, mindenesetre a hideg ellenére nagyszerűen elvolt magában. Már éppen azon gondolkodtam, hogy oda lépek hozzá és megkérdezem, hogy segíthetek-e neki valamiben, amikor a körülötte siető emberekre tévedt a tekintetem. Mindenki annyira el van foglalva a saját életével, hogy nem veszik észre ezt a kihűlés határán álló alakot? Ezek a "futóbolondok" talán még egy utcán fekvő, magatehetetlen embert is egyszerűen csak átlépnének? Ennyire kipusztult belőlünk az együttérzés? Mindenki szalad valamerre, még ott a padok mellett az az idős hölgy is, aki tulajdonképpen mankóval araszol. Nem értem, neki sem tűnik fel, hogy áll egy majdnem pucér ember a havazás közepén? Aztán végre egy fiatal pár megállt, elég közel hozzá. Na, kezdtem örülni, hogy legalább az ifjúságban van némi részvét, de nem erről volt szó. Összeölelkeztek, és hosszú percekig csak csókolgatták egymást, aztán már futottak is tovább.

Ekkor végleg eldöntöttem, hogy odamegyek én magam és ráadom a kabátomat mielőtt teljesen kihűl az a szerencsétlen, de az első bizonytalan lépésemkor három gyerek is körbevette. Gondoltam, akkor már én sem állok meg, és egyre határozottabban közeledtem. A srácok valamit erősen törölgettek a földről, majd az egyik közülük fennhangon elkezdett mondani valamit, mintha csak olvasna: - Imperator Caesar Augustus divi filius, általánosan elterjedt néven Augustus császár, születési nevén Caius Octavius, később Caius Iulius Caesar a Római Birodalom első császára, a római történelem egyik legfontosabb alakja volt...

Írta: Fiery