Cikipédia Extra 14/36 - Magányos Robinson és a Szigeti veszedelem

Szeretném előre leszögezni, hogy a mai extra témánk a Sziget fesztivál lesz, annak minden számomra hátrányos fordulataival. Félreértés ne essék, aki ismer, az tudja rólam, hogy szeretek jó koncertekre járni, de csak önszántamból. Nem bonyolult a téma, kedvet kapok, vagy meghívnak és szívesen megyek. Ilyen egyszerű. Mostanában tényleg egyre kényelmesebb - bár még nem teljesen fotelrocker - vagyok és azt gondolom, hogy értem a modern technológiát is, miszerint elhozzák az otthonomba a zene élményét. Na de egy olyan totális direkt marketinggel együtt, amit én sosem kértem, sosem akartam? De kezdjük az elején, utolsó nap, hajnal egy óra...

Rövid összefoglalóm elején szeretném hangsúlyozni, hogy nem panaszkodni akarok, ezért mondanivalómat egyből egy igazán kirobbanó örömhírrel kezdem. A Szigetnek köszönhetően teljesen megszűnt az alvászavarom. Hát igen, sokszor volt olyan, hogy nem aludtam ki magam rendesen és ez így megy már majdnem pontosan két éve. Talán valaki hiányzik mellőlem, talán a váratlan kisebb örömök, vagy a még váratlanabb nagyobb bánatok és sok egyéb dolog miatt sajnos a napi 3-4 órás kimerítő alvás vált rendszeressé. Gyógyszert elvből nem szedek, gondoltam, majd elmúlik és hát tessék, igazam lett. A Szigetnek köszönhetően teljesen megszűntek az alvászavarok, hiszen egy héten keresztül nemhogy pár órát, de egy másodpercet sem aludtam, így messzire elkerült az alvászavar lehetősége is. Eddig fel sem merült bennem, de ez is egy megoldás.

Eleinte úgy éreztem, hogy olyan vagyok, mint Robinson Crusoe, amikor meghallotta a kannibálok harci dobolását, ezért a Sziget indulásának első éjszakáján egyből kettőre zártam az ajtót, nehogy a hang forrásánál gyülekező nyilván emberi húsra éhező vademberek a Hajógyáriról átevezzenek hozzám Újpestre, a kilencedikre. Persze Robinsonnak legalább volt puskája, amivel védekezhetett, de én mivel vehetném fel a harcot ellenük, csavarhúzóval? Megtámadnak, én meg a kézfejükbe tekerek egy csavart? Ha most a Vágó Pista feltenné az ötszázezer forintos kérdést, akkor sem tudnám fejből, hogy melyik polcon vannak a csavarok, úgyhogy maradtam a biztonsági zár mellett átvirrasztva az éjszakákat.

Egyébként érdekes módon napközben teljesen elillan a fáradtság és abszolút ébernek érzem magam. Persze tegnap délelőtt jöttömre nem felszálltak a galambok, hanem a szárnyaikkal a farktollaikat markolászva menekültek a kis hülye billegő fejükkel az autók alá. Először nem értettem, hogy mi történt, aztán kiderült, mert a liftbe nem mert beszállni mellém egy kisfiú, azt mondta az apjának, hogy amikor rám néz, félelmetes bagolytámadástól tart. Belenéztem a tükörbe és valóban láttam a szemem körüli hatalmas fekete karikákat, de ez még nem jelenti azt, hogy kialvatlan lennék. Az ugyan igaz, hogy vasárnap reggel a mélyhűtőbe pakoltam a mosnivalót és hatosra tekertem a gombot - mert nálam ez a kímélő mosás - majd, amikor délután négykor kimentem, hogy megnézzem elromlott-e a mosógép, mert nem hallottam a centrifugát, rémülten tapasztaltam, hogy valamiért a ruhák tömbbe fagytak. Mondjuk az sem tűnt fel, hogy a palacsintatésztát tej helyett alapozófestékkel kevertem be a szerszám tárolóban, csak sütés közben volt kissé fura égett szaga. A vacsorára elkészített bundáskenyér sem volt hétköznapi mosogatószivacsból, egyébként annyira nem rossz az íze, csak ne süssük túl és legyen hozzá elegendő só.

Mint mondtam, az egyhetes alvásmentes időszak ellenére napközben sem éreztem magam fáradtnak. Azt ugyan nem tudom, hogy bringázás közben én bóbiskolhattam el egy kicsit, vagy egy száguldozó kerítés ugrott nekem, de az ütközéstől még mindig fájnak a bordáim. Ennyi egy ilyen buliba simán belefér.

Bár nem akartam kimenni a Szigetre, hiszen senki olyan nem lépett fel, aki egy hangyányit is érdekelt volna. Talán a magyarok, de a Korda Gyurit majd megnézem a kispogácsa-alsói falunapon, vagy a reptéren, amikor lobog a szélben a szélzsák, mert mi más is loboghatna? Szóval szívesen hanyagoltam volna az ország idei legnagyobb show-bizniszét, de a sors másképp rendelte. Én nem mentem a Szigetre, de jött hozzám a Sziget.

Tulajdonképpen én, aki eddigi életemben ezernél is több koncerten jártam, ezen nem voltam ott és mégis egy csomó új dolgot tapasztalhattam. Voltak olyan fellépők, akik – mintha legyeket csapkodnának – sosem találtak ütemet. No, általában ezek léptek fel éjfél és hajnali kettő között. Igazából nem volt bajom velük, ha csak nem az, hogy annyira ütemtelenül verték, hogy esélyem sem volt egy normális ritmusra hangolódni. Kettő után viszont megérkeztek a nagyprofik. Nem láttam őket, csak a "zenéjükből" gondolom, hogy óriási közönség előtt egy laptoppal, vagy ájfonnal, meg ugye giga arccal felkirálykodtak a nagyszínpadra és a kütyüjükön lenyomtak egy gombot, amit az űrtechnológiának köszönhetően atomra erősítettek a hangfalak. És azt az egyetlen hangot nyomkodták amíg el nem fáradt az ujjuk. Ez az írtózatos nagy zenei tudás bizonyára hatalmas siker lehetett a rajongók körében, de én ezt szemben a Szigettel, a kilencediken máshogy éltem meg. A tuc-tuctól az ablak ugyan nem esett ki, de rezgett rendesen.

Olvastam, hogy az emberiség történelmében először, most hétfő délelőtt világra szóló találkozója lett volna a Föld legokosabb tudósainak - valószínűleg brit tudósokról volt szó, akik mindig megállapítanak valamit - néhány nálunk tízszer fejlettebb idegen életformával, de az űrrandevú elmaradt, mert a Szigetről támadó párezer decibel néhány bolygóval arrébb tolta E.T. űrhajóját, az meg persze, hogy eltévedt és most a Marslakókkal osztja meg az örök fiatalság titkát. Így a Sziget utolsó bulijának hajnalán, három órához közeledve éppen egy ezerszeresre felhangosított és lemélyített kakukkos órát hallok dübörögve ketyegni, és a kakukkok már itt táncolnak a fejem körül, de nem engedem be őket az agyamba. Ez a helyzet még mindig jobb, mint amikor valamelyik zenei szaktekintély egy hagyományos lemezjátszóval kísérletezik, mert hallom, ahogy akad a tű és ilyenkor a csávó minden bizonnyal hosszú időre magára hagyja a csodamasinát. Más válasz nem létezik, mert én nem hiszem, hogy egy ilyen együtemű "szerzeményt" két-három órásra írtak.

Tulajdonképpen a közeljövő elé nézve félek is egy parányit, mert mégis csak végig jelen voltam a Sziget fesztivál eseményein, ezért bármikor érkezhet egy vaskosabb csekk a Sziget üzletembereitől, hogy a kamattal együtt utólag fizessem ki a heti bérletemet, ha már végig "élveztem" a műsort. Mondjuk, nekem elképesztően más elképzelésem van a személyes élvezetről. Ha valóban jön egy ilyen levél, akkor tudom, hogy már nem Robinson Crusoe leszek, hanem átvedlek egy nyavalyás Rambóvá és esküszöm, hogy annyira kinyírok mindenkit, hogy még jövőre is csak halk temetési muzsika fog szólni a Sziget felrobbantott helyén.

Na, hülye azért nem vagyok, bár volt egy heti álmatlan éjszakám, amikor visszasírva idéztem fel a középkori kultúra elfeledett lehetőségeit - mások ezeket a lehetőségeket barbár módszernek tartják -, de ugye kicsire nem adunk. Nem csinálok bolondságot, nehogy jövőre még beiktassanak a megemlékezésre is néhány további napot, mert annyit már egészen biztosan nem bírnék ki. Meglátjuk mi lesz. Már előre hallom, hogy holnap munka után hazajövök és végtelen csend fogad, vagy a barom szomszédnak most fog eszébe jutni, hogy néhány lyukat fúrjon még a szita kinézetű falban, vagy a felső lakó – aki egyébként nagy köztiszteletben álló operaénekes - megint hajnali egy órakor kezdjen áriázni.

És tessék! Nagyon nem akartam megpromózni - még utólag sem - a Sziget fesztivált, mint eseményt, erre most azon kapom magam, hogy egész hajnalban alvás helyett - már fél öt van -, hallgatva az ütemes kannibál harcidobokat nekik dolgozom, ráadásul ingyen. Robinson legalább elbújhatott a fák mögé. Basszus, megint a Sziget járt jól...

Írta: Fiery