Cikipédia 7/4 - Tömeges emlékezet

Hivatalosan 50 évvel ezelőtt, 1968-ban indult útjára a Tabán fesztivál. Azóta rengeteg felejthetetlen élménnyel lettünk gazdagabbak. Zenekarok tűntek elő szinte a semmiből és zenekarok váltak naggyá itt a hegyoldalban. Az élet, a politika, és a zene változott, ami megmaradt, az a helyszín, a rockzene, és Török Ádám karmesteri pálcájának segítségével a Mini együttes... (Fiery)

A hegyoldal nagyjátékosai

Bizony 50 év. Ki gondolná, hogy hány generáció váltotta már egymást ez idő alatt? Ki hinné, hogy az a kisfiú, aki élete első koncert élményét itt szerezhette, ma már minimum nagypapa? Volt Illés korszak, Omega, Piramis, EDDA, Pokolgép, Első Emelet, Republic, Bikini, Tankcsapda... Noha játszhattak sportcsarnokokban, mégsem mindenkinek adódott meg a lehetőség, hogy itt fellépjen.

Ki hinné, hogy május 1. a Tabán miatt híres? Pedig nem is mindig erre a napra esett a koncert. Bárhogy fújnak a szelek, bármerre lobognak a zászlók - néhány év kivételével - itt mindig volt koncert. Na jó, sajnos ehhez a rendezvényhez mindig is szükség volt támogatóra, és a jó ügy érdekében az ördöggel is meg kell egyezni. Most őszintén, kit érdekelnek a vörös zászlók, vagy a sör reklámok, ha szól a rock & roll? (Mondjuk, ha gyógyszer reklám lesz itt is, azt már tényleg utálni fogom)

Már pedig itt mindig jó a buli! Eshet az eső, vagy süthet ezerrel a nap, a Tabánba mindig különleges élmény eljönni. Ez a hely az, ahol még a fotelrockerek is képesek végig állni egy késő estébe zuhanó délutánt. Ez a hely az, ahol a babakocsiban kitolt, világra először csodálkozó kisbabától a tolókocsiban érkező, húsz- harmincezer hold felkeltét megélt aggastyánokig bárki megtalálható. Mindenki itt van, aki csak a munkahelyén, vagy a kocsijában hallgat zenét, mert egy jó koncertre máshova már nem szakít időt, akinek nincs pénze a kultúrára sem, aki giga gépjárművel érkezik két külföldi tárgyalás között. De itt van az utcaseprő, a kismama, az informatikus, vagy a nyugalmazott matek tanár is. A közönség sorai közt megtaláljuk azokat a zenészeket, akik a Tabán áhított emelvényére eddig még nem kerülhettek, és természetesen itt vannak a rockerek is.

Fatökűek társasága

Ez a nap mindig az élő zenéről, a rockzenéről szól még akkor is, ha közben nagyokat fanyalgunk, mert nem a kedvenceink lépnek fel. (Azt azért tudni illik, hogy amíg a light muzsikát kedvelők habzsolják a mindenféle sztárokat, addig a rockerek leginkább egy zenekart imádnak, és alig párat fogadnak el, a többi ellenség.)

Fáj a szívünk, mert ezek két akkordnál nem tudnak többet, ez hamis, az unalmas, amaz pedig csak a médiában hallható hülye számait hozta magával. Utáljuk azt a ripacsot, akinek nagyobbak az álmai, mint a tehetsége, vagy ott mellette azt a bénát, aki egy hangot képtelen rendesen lefogni, mégis gitárkirálynak képzeli magát. Ott vigyorog a dobok árnyékában az a huszonharmadik senki is, akire a színpadról való távozása után öt perccel már nem fog senki emlékezni. A púposkodó menedzser, a melák biztonsági őr, a fontosabb jeleneteket eltakaró fotós, vagy kamerás, és ott vannak a sokszor látványosan trollként viselkedő hozzátartozók...

A szív és a lélek, ami visz

Mégis minden évben itt van a helyünk, bánkódunk, örülünk, és dacból kisétálunk a placcról, vagy együtt énekeljük a frontemberrel az általunk amúgy szarnak ítélt dalt, mert ez a Tabán már csak ilyen. Egész évben vigyázunk a pénzre, de itt az ötödik kör sör is jól esik. Már egy évvel ezelőtt bepakoltuk a pokrócot a kocsiba, hogy a társaság kényelmesen üljön a domboldalon, ne szúrja senkinek a seggét a frissen növő fű. Aztán valahogy a jeles napon mégis bringával megyünk ki és a fű nem szurkálja össze az alfelünket, legfeljebb szétrázik az eső áztatta talajtól.

És most az egyötvennyolc magasságú frontember is óriásnak tűnik, és ilyen messziről a ráncokat se látjuk megviselt arcán. Együtt hullámzunk és csápolunk olyanokkal, akikkel szemben egyébként ellenvetésünk van. Hagyjuk, hogy egy pillanatra boldogan átöleljen az a részeg csávó, akit parkoló kereséskor még a zebránál az anyjába küldtünk el. Egyszerre lendülnek a kezeink a magasba azzal a kitetovált kopasz idiótával, aki "véletlenül" kézrátétellel akarta meggyógyítani a barátnőd melleit, miközben mi sörért álltunk sorba. Azt sem vesszük észre, hogy a mögöttünk ugráló pöcsfej éneklés közben minden második szavát friss permet kísérettel küldi a nyakunkba. Elengedjük magunkat, mert ez itt a Tabán és itt most "majdnem" mindenki barát. Leszakadhat az ég, kiégetheti a szemünket a nap, vagy kifújhat a gatyánkból a szél, mi akkor is itt vagyunk.

Alapkövek

Eddig alaposan titkoltam a konkrétumokat, de van itt valaki, akiről mindenképpen illik szót ejteni, ugyanis van egy "örökös" fellépő, Török Ádám személyében. A Tabán és a Mini együttes neve szinte már összeforrt az elmúlt 50 év alatt. Török bácsi pedig minden évben megadja a módit. Nincs két egyforma bulija a Tabánban - noha ugye évente csak egyszer, néha kétszer -, pedig a dalok nagy része ugyanaz. Hihetetlen, amilyen könnyen megtalálja a közös hangot Ádám a közönséggel. Hihetetlen az a gyermeki lelkesedés, szeretet és tisztelet, amit a hegyoldal iránt táplál. Amennyiben még szeretném atomjaira bontani a dolgot, azt is megállapíthatjuk, hogy lassan 50 éve tombolhat a közönség a Gőzhajóra, vagy éppen keresheti útját Vissza a városba... Lehet a Minit szeretni, lehet nem szeretni, ez a csapat olyan már, mint az iskolában a be-, vagy kicsengetés. Minden nézőpont kérdése, de az egészen biztos, hogy nem dísz a színpadon!

Én a magam részéről nehezen bírnám elviselni, ha ez a negyven perces produkció elmaradna, mert nekem ők jelentik a Tabánt, a többi "csak" körítés. A körítés persze nem degradáló ebben az esetben, mert bizony a hosszú évtizedek alatt megfordult itt az ország zenészeinek legjava és nagy rá az esély, hogy lesz még folytatás. Építhetnek ide szállodát, nagyobb parkolót, helikopter leszállót, a színpadnak és a hozzátartozó tízezres tömegnek itt mindig lesz helye.

Innen mindenki élménnyel indul haza, még ha negatív is az, és már most tudjuk, hogy jövőre újra itt a helyünk. A Tabánba kötelező kimenni, csak rá nézni a bandákra, csak bele hallgatni a dalokba, csak meginni valamit a családdal, vagy a haverokkal. Ide csak úgy nem lehet jönni, itt meg kell jelenni, mert a Tabán olyan, mint egy feketelyuk, ami köré gyűlik minden, ami a rockzenével kapcsolatos. Minden innen indul, és ide érkezik, mert ez a Tabán...

Írta: Fiery