Cikipédia 15/6 Ezek a szürke évek

A hazai könnyűzenében – mint ahogy nyugaton is – ez az évtized az úgynevezett nyugodt években jár. Nincs szíveket megdobogtató újdonság, nincs lobogás, nincs tűz. Tulajdonképpen semmi sincs. Az öregek belefáradtak az évtizedeken keresztüli folyamatos megújulásba, a fiatalok pedig hamar beleuntak, mert ők egy ilyen generáció. Ha nincs azonnal siker, tovább lépnek. 

Mondhatnám, hogy ezek a szürke évek bizonyos időközönként visszatérő jelenségek. Itthon ilyen unalmasan telt el 1970- és 1976 között, majd 1985- és 1989 között is. De ha a jelenlegi állapot hasonlít is a megelőző ásító-korszakokra, azért sok minden változott. Tulajdonképpen minden megváltozott. Az évek múlásával, a média túlzott marketing kampányaival, a napi szintű megjelenésekkel, a felerősödött konkurenciaharccal, az igénytelenség elszaporodásával, valamint az internet elterjedésével minden ellaposodott.

A kétezres évekre, a '80-as évekhez mérve közönség tekintetében a bandák egy nullával szegényebb lettek. A könnyebb megértés érdekében nézzünk néhány példát: Kezdjük egy külvárosi kedvenc zenekarral: 1981-ben egy kéthetente bejáratott Művelődési házban alkalmanként 200- és 300 között volt a nézőszám, ma ez a szám jó indulattal is maximum csak 20- és 30 közé tehető. Hangsúlyozom: Jó indulattal! 1981-ben egy menőbb, lázadó rock banda csörömpölésére az Ifiparkban 3.000 fiatal volt kíváncsi, ma kiemelkedőnek számít, amikor jelen van 300 nem éppen fiatal rocker.  Az ifjúság ma már nem lázad, amelyik mégis, az inkább csak külsőségekben akar más lenni, mint a többiek. Egyszer a barátaimmal a belváros utcáit róttuk és az egyik lány éppen azt ecsetelte, hogy azért szereti ByeAlexet, mert a csávó olyan egyedi. Ez akkor azért volt óriási poén, mert éppen abban a pillanatban jött velünk szembe egy öttagú csoport, amelyikben pontosan öt darab ByeAlexet számoltunk. Szóval a fiatalok nem lázadnak úgy, ahogy az elődei, az öregek meg lázadnának ugyan, de az ő szájukból - lakás, kocsi, munkahely, lemez, video... - már nem hiteles.

Az okosabb bandák ritkábban mutatják meg magukat, és inkább a tömeg-garantált falunapokból élnek meg. Amelyik elég bátor, az a Barba Negra, ha ennél is tökösebb, akkor az Aréna színpadán mutatja meg magát, de még így is komoly marketing munkára van szükség a megfelelő mennyiségű fizetővendég eléréséhez. A hosszútávon gondolkodóknak ez így még nem elég! A bulin olyat kell mutatni, hogy azzal meg lehessen ágyazni a következő sikeres fellépésnek is - új dalok, kommunikáció a közönséggel, látványelemek, sztárvendég... 

Nemrégiben az egyik túlbálványozott rockbanda például ügyesen adta el magát a számára normális esetben elérhetetlen gigantikus színpadra, ugyanis nagylelküen maga elé engedte a sokkal legendásabb nevet őrző zenekar hakni-utódját és abrakadabra rohant a nép a kasszákhoz, majdnem telt ház volt. És mit kaptak? Egy másik régi nagy "fekete-torok" születésnapi koncertje viszont hatalmas jóindulattal is csak negyedházat vonzott. Köszönhető elsősorban a régi "igaz-barát" kőkemény aknamunkájának. De hogy nem lesz több ilyen buli itt, arról meg a fellépők kezeskedtek, hiszen nagyon magas áron egy üresen tátongó arénában egy szokványos és unalmas külvárosi klubkoncertet láthatott a nép. Ez a megeröltetés nélküli produkció nem elfogadható, de érthető, hiszen a "háttértámogatást" - hogy ne legyen minuszos a buli - azért felmarkolták.

Beszéljünk a fiatalokról, a jövő nemzedékéről is, akiknek a kitartása már közel sem olyan időtálló, mint a pár generációval korábban születetteké. Az utolsó tartós rajongás a Harry Potter mánia volt. Az legalább tartós volt. Ma már kitartani valami mellett sem képesek és a birka-elmélet alapján működnek. Egyszerre egyemberként lelkesednek fel - de nem tudják, hogy miért -, majd mindent elfelejtve lépnek tovább. Ilyen volt az Influenszer tüntetés (a gyermekek megóvása a tét, de vajon a tüntetők mekkora része utalja adója 1%-át beteg, vagy hátrányos helyzetű gyerekeknek és mekkora része kiskutyáknak, macskáknak?), most a Dűne 2(???) őrület és ilyen szerintem Azahriah is.

Én nem akarom bántani ezt a gyereket, de igencsak látványos eredményeihez képest annyira messze van a különlegességtől, mint a fokhagymás nápolyi a főfogástól. Egy középszerű csávót egy pillanatra felpakoltak a könnyűzene oltárának legmagasabb csúcsára. (Talán csak takarítottak, láb alatt volt és véletlenül túl jó helyre tették.) De jól van, igaza van annak, aki azt mondja, hogy várjuk meg a koncertek végét. Még az is lehet, hogy valóban egy szupernova a fekete égbolt közepén, bár én inkább csak a középszerűség piedesztálra emelését vélem felfedezni benne. Lehet, hogy folytatódik az őrület, de ennek igen kevés esélyét látom. Mire lezajlik a stadion-beli buli, okosabbak leszünk.

Úgy gondolom, hogy a mai állóvíz-állapot a fent említetekken kívül még a világválságnak és a Covidnak is köszönhető. A kis bandák eltűntek, a nagyok mozgolódnak, de nagy dolgok továbbra sem történnek. Azt látom, hogy számos esetben nem a jó, hanem a pénzes, vagy már korábban befutott zenekarok maradtak állva. Mondjuk, ez inkább csak azért jó, mert kevesebb hangszertulajdonos kerül színpadra.

2023 év végétől azonban beindult valamiféle ficánkolás. Zenekarból ki, majd egy másikba be, de ezeknek  semmi jelentősége nincs. Régen, amikor felrobbant az Omega, vagy később az LGT, akkor az vagy húsz együttes felállását és életét változtatta meg örökre. Az összes zenész feljebb lépett egy szintet, ráadásul mindegyik új lendületet hozott.

Hatalmas visítozás lett abból, amikor Vikidál kilépett a P. Mobilból, vagy Gidófalvy a Beatricéből, akkor az ős drukkerek elmentek az új bandák koncertjeire azért, hogy hangosan kiabálhassák addigi misztikus példaképeikre, hogy árulók. Itt azért megjegyezném, hogy nem maguktól mentek és Nagy Feró a történtek után már bocsánatot kért Gidótól, Vikidáltól pedig még senki... Teljesen más időszámítás volt akkor. Ha Révész a Piramis után azonnal megjelenik mondjuk a Skorpióban, ott is ment volna a sípolás. Ma már más a fontossági sorrend, más az izgalmas. Izgalmas egyáltalán ma bármi is?

Pár évvel ezelőtt az egyik komolyabb zenekarunkból elküldték a dobost, akit az utolsó közös fellépésen a közönség diszkréten megtapsolt és vidáman kiáltozta, hogy "visszavárunk", ezzel lezártnak tekintették a témát. Meghalt a király, éljen a király. Nem úgy, mint amikor a frontember a dús sörényét leborotválta, akkor vagy három hónapig ez vezette a helyi pletykalistát. Istenem, változik a világ.

Ma a legkomolyabbnak számító együttesek felállás változása sem rengeti meg a világot, akár frontemberek – a zenekar arcai - is cserélődhetnek. "Nem tényezők, csak a régi dalok szóljanak." Az új társakkal nem készül új anyag, ezért nem is várható kitörés, mint ahogy azoknál az együtteseknél sem, amelyek most azzal érvelnek, hogy bezzeg ők egyben maradtak. Mert olyanok is. A magát a külvilág felé legendának mutogató zenekarból mára csak egyetlen egy ember a régi. Hiába a dicső múlt, a már csak kisterpesz, az érthetetlen, zagyva szövegek és a kőkeménynek tűnő madárzene, mégis úgy viselkednek a színpadon, mint egy country zenekar. Beállnak egymás mellé egy sorba és iskolaszerűen ledarálják a számokat. Ennyi maradt a mi lázadásunkból...

Hiába írtam, hogy ez a szürke állapot természetes jelenség, akkor sincs ez így rendben. A nagyöregek egyre kevesebben és egyre fáradtabban nyomják, a fiatalok többsége pedig nem azért jár koncertre, hogy megértsen, tanuljon valamit a világból, hanem hogy jól érezze magát. Ez régen is így volt, de a kettő még nem zárta ki egymást és ugye akkor főleg a zenétől érezte jól magát.

Egyszer minden véget ér. Jelenleg még nem tudjuk, hogy mi lesz ez a vég. Talán az öregekkel együtt kihal a rockzene is, mert a rock mégsem örök, mégsem elpusztíthatatlan. Talán mégis megjelenik egy újabb tartósan köztünk szárnyaló üstökös. Jósolni nem lehet, a jövő kiszámíthatatlan. A tudomány mai állása szerint a mérleg azonban mégis inkább az első változat felé billen. 

Ahogy az ember életébe betört a komolyzene, majd a beat- és később a rockzene, hamarosan valami egészen új dolog időszámítása következik, de ezt a történetet már nem mi írjuk…

Folytatjuk... (2024.03.28.)

Írta: Fiery