Cikipédia 15/1 – Fejezetek egy iskolásgyermek naplójából 1. rész

1982-ben – mint az közismert (Safranek) - alábbhagyott a hagyományos rockzene iránti érdeklődés. Egy merőben új generáció kopogtatott a kapuban, akik még ugyan a Piramis, a P. Mobil, vagy a Beatrice zenéjén cseperedett fel, de ezek a fiatalok már valami egészen újat akartak átélni. Itthon az egyetlen alternatíva, a közönségre erőltetett amatőr új hullám viszont nem érte el a célját. A rajongók a klubokat, ifjúsági parkokat egyre kevesebben látogatták, a mind jobban táguló világnak köszönhetően külföldi kedvenceknek kezdtek hódolni. Ebben az időben a siker csúcsát - egy fantasztikus ötlet alapján - a nálunk sosem létező '50-es évek rock & roll kamuvilágát imitáló Hungária jelentette, de az se sokáig.

Elérkeztünk a Cikipédia sorozat tizenötödik évéhez, melyet még a passzio.hu-n indítottunk el. Tovább húztuk, mint a Walking Dead, vagy a Trónok Harca és ez jó. Persze nem lehet egy helyi blogot ilyen nagy produkciókhoz hasonlítani, de azért jól esik abba bele gondolni, hogy a mi kis magyar sorozatunk már ennyi ideje létezik. Ezúton is köszönöm nektek. Nem titkolt szándékom az, hogy kiemelten a Cikipédia segítségével decemberre megközelítsük a HÁROMMILLIÓs olvasottsági határt és ehhez számos érdekes - nem bulvár - zenészekkel, zenekarokkal történő, vagy már megtörtént eseteket kell még feldolgozni. Én csak annyit kérek, ha úgy ítélitek meg, hogy az adott téma tetszik, akkor osszátok meg, hogy minél több olvasnivágyó emberhez eljusson, mert belőlünk, olvasó emberekből sajnos egyre kevesebb van. A blog egyetlen szerző írásait közli és a nulladik másodperctől támogatás nélkül működik, itt nem találtok reklámot, viszont a netes keresőkben nehezebb ránk találni. Ezért is külön öröm számomra, hogy a nehézségek ellenére a lehetőségekhez képest ilyen sokan követitek írásaimat. Továbbra is hálás vagyok a visszajelzéseitekért, témaötleteitekért és a figyelmeztetéseitekért, amikor valahol más neve alatt - vagy névtelenül - jelentetik meg valamelyik írásom. Az elvárásoknak továbbra is igyekszem maximálisan eleget tenni. Szóval folytassuk az új évadot! (Fiery)

Ebben a káoszban a Rolls Frakció volt az egyetlen olyan zenekar, amelyik pontosan megtalálta az egyensúlyt a hagyományos hard rock és a modern új hullám között. A banda zenéjében és szövegeiben ügyesen, precízen felhasználta mindkét stílust. Ám ez még nem elegendő a sikerhez. Mindezek mellett számos műbalhé is jellemezte a zenekar fellépéseit, amíg - kivételesen önhibájukon kívül - rá nem találtak az igazi botrányra.

A "kétes értékű sikerért" alaposan megdolgozott a Trunkos András vezette csapat, hiszen a Beatrice feloszlása után magának zenekart kereső Nagy Feró szinte állandó vendégként lépett fel a Rolls Frakció koncertjein, ami további tömegeket vonzott. Egyik legnagyobb sikerük volt az, amikor a Budai Ifjúsági Parkot Pege Aladár után és a Piramis előtt nyithatták meg, ezután már nem kellett sokáig várni a telt házas bulikra. A Rolls Frakció a maga nemében egyedi zenekarnak számított, de az egyediség amekkora előny, akkora hátrány is, írásunk pontosan erről szól.

Az ország egyetlen tv-csatornája, annak egyetlen könnyűzenei műsora, az Egymillió fontos hangjegy szerkesztői is komoly fantáziát láttak a társulatban, így a már unalomig reklámozott hazai sztárok mellett vér frissítésként a feltörekvő Rolls is helyet kapott a műsorban.

A történet úgy kezdődött, hogy a Népstadion kertjében – a Stadionkertben – a hazai rockzenekarok színe-java egésznapos koncertet tartott. A fesztivál hang- és képanyagát rögzítette a Magyar Televízió és a negyvenperces programot negyedórába sűrítve leadta egy ködös októberi szombaton. Pontosabban október 23-án! Nem kellett volna…

A politikai napilapok egyáltalán nem foglalkoztak az aktuális könnyűzenével, ezért is érdekes az Esti Hírlap szerkesztőjének rövid hírverője. Erről előzetesen annyit érdemes tudni, hogy az ifjúsági sajtóban folyamatosan zajlott a rockzene haláláról szóló elmélkedés egyenes arányban a gyenge lábakon álló modern zene magasztalása. A hatalom szempontjából az új hullám gondolatisága nem tűnt olyan fenyegetőnek, mint a rock társadalompolitikai őszinte-kőkemény mondanivalója, ezért mindenki, aki úgy képzelte, hogy ért a zenéhez és a fiatalokhoz, az lázasan kereste az utódot, az új sztárt. A modern dalok olyan "fontos" dolgokról szóltak, mint a szobanövény, egy macska az úton, a tea, a súlylökő, a masiniszta, szappan, spenót, egy kiskert, egy ajtó, egy zsiráf, vagy éppen két szelet zsíroskenyér. A maguk nemében persze nem voltak ezek rossz dalok és a bugyutának ható dalszövegek is rejtettek magukban némi kétértelműséget, mégsem lehetett igazán komolyan venni őket. Ide robbant be D. Nagy Lajos csapata.

Mind sűrűbben hallani mifelénk, a rockzene napjai meg vannak számlálva. A megállapítást alátámasztja, hogy 1982-ben soha nem látott méretekben esik vissza a koncertek látogatottsága. Érdekes lenne a lemezkiadás statisztikákat is végig vizsgálni. Mit hoz a jövő? A progresszív rockzene visszaesése sajnos törvényszerű Magyarországon. Alaposan felhígították ezt a stílust, azok a zenekarok is egycsapásra váltottak át erre a műfajra, amelyeknek korábban semmi közük nem volt az effajta megszólalási módhoz. A változtatás elsődleges indoka: pénz kellett, meg akartak élni, s a nézők ezekre a koncertekre jöttek igazán. Az alaptétel hosszú ideig igaznak bizonyult, találj ki egy történetet, játszd el, meséld el feszes dallamokban, s a közönség felfigyel rá.

Messze már az az idő, amikor a fiatalok tízezrével tódultak a sebtében életre hívott, s többnyire rosszul megrendezett fesztiválokra azért, mert akkor még úgy érezték, róluk, nekik mesél a rock. Divat manapság mindent a Piramison számonkérni, pedig nem egy együttes ügyéről van szó. Hol vannak a többiek? Miért tűnt el az Omega, az LGT, a Fonográf és sorolhatnánk tovább, miért adták át a teret azoknak — többnyire az újhullámos néven emlegetett zenekarokra gondolunk —, akik szinte semmit nem tudnak megtartani, felmutatni. Miért jó, hogy dilettáns hecc-csoportok szórakoznak a színpadon?

Most utolsó mohikánnak számít a Rolls frakció. Ebben az ínséges időszakban az ő esetükben csak előre lépésről beszélhetünk. Nem véletlenül őket választották ki a koncertlátogatók. Így volt ez vasárnap este is a Budai Ifjúsági Parkban, abban a létesítményben, ahol a nagy zenekarok szinte nem is mernek újabban fellépést vállalni. A Rolls erőssége a mindenki mástól megkülönböztethető dinamikus zene. Vezéralakjuk D. Nagy Lajos, az énekes, aki nem akármilyen egyéniség. Ráadásul nem vesztette el hitelét senki előtt. Az együttest évek óta Trunkos András fogja össze. Most megint jól számított. A Rolls frakció nyers, szókimondó, könnyen érthető.

A sajtó kifejezetten dicsérte az új hangokkal jelentkező Rolls zenekart – persze, mert látszólag ők is eldobták maguktól a szólógitár vezérelte klasszikus rockot és csíkos gatyába, festett rövid hajak mögé bújva feszes gitáralap és két dobos kíséret melletti komoly basszus vezetéssel egy különleges hullámra ültek. Az Ifjúsági Magazin – ellentétben a nevével – azonban elég konzervatív maradt és noha szerkesztői folyamatosan temették a rockzenét, az újat sem voltak képesek elfogadni, legalábbis azt a részét, ami a rockzene vadhajtásának számított. Az IM a zenekarok támogatása helyett inkább megmutatta, hogyan vélekednek az akkori zenét kedvelő lányok, a kapuban kopogtató új generáció képviselői.

Talán nem mi vagyunk az elsők, akik szóvá teszik ezt az értelmetlen új hullám témát. Mi komoly gondolkodású, modern lányok vagyunk, szeretünk minden újat, ami értelmes, de ez az új hullám szerintünk nagy hülyeség. Itt van pl. a Rolls Frakció. Ez a zenei életnek egy nagy nullája. Ezeket be sem kellene engedni sehova, nemhogy még engedélyt adni a kezükbe, hogy zenélhessenek. Szerintünk, akinek az a zene kell, az nem egészen épelméjű. Semmi mondanivalójuk nincs, ami pedig az öltözködésüket illeti, az egyenesen felháborító, és ezek lázítják a tömegeket a hülyeségre. Van az újság közepén két oldal, amit sokkal jobban is ki lehetne használni. Pl. külföldi menő sztárok képeivel, nem pedig mindig ezekkel a kezdő, semmi együttesekkel.

Elérkezett az idő, amikor már itthon is egyre több fiatal forgathatta a külföldi Bravo Magazint és ámulhatott a színes fotókon. A fakuló hazai arcokat csillogó arcú idegen sztárokra cserélték. De közeledjünk végre központi témánkhoz! A főváros egész hétvégés rendezvényt tartott a Népstadion és intézményei területén, melynek kiemelt része volt egy egynapos rockfesztivál is, ez volt az egyetlen esemény, ami még mindig képes volt tömegeket vonzani, ennek ellenére egy – az utolsó – mondatban elintézték. Az alábbi írás a Népszavát "dicséri":

Mintegy százezer érdeklődőt várnak a stadionnapok elnevezésű nagyszabású esemény-sorozatra, amelyet augusztus 20—21—22-én szervez az Ifjúsági Rendező Iroda, valamint a Népstadion és intézményei.

Augusztus 20-án, a tűzijáték után utcabált tartanak a Budapest Sportcsarnok parkolójában. Másnap, 21-én a tömegsport kedvelői vehetik birtokukba a Népstadiont és a környező létesítményeket. Kispályás labdarúgásban, fejelésben, amatőr teniszben és lábteniszben mérhetik össze tudásukat. A családok részére családi olimpiát, az egyéni indulóknak stadion-tízpróbaversenyt rendeznek. Délután a countryzenéé a főszerep a stadionkertben, de lesz kirakodóvásár, lemezszalon és countrykocsma is. Vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel fiatal rockzenekarok lépnek színpadra.

A tömeget természetesen a közép-kategóriás, de még lélegző rockzenekarok vonzották és az újságírók is csak erről számolhattak be, mert a túl reklámozott haldoklással ellentétben még mindig ez volt a legérdekesebb program. A Magyar Ifjúság újságírója kint járt az eseményen és a fellépőkről tömör őszinteséggel írta le a véleményét. A történet végeredménye miatt fontos látni azt, hogy ekkor még minden rendben találtatott a Rolls Frakcióval kapcsolatban. Utólag már mondhatjuk, ha a firkász megírja mindazt, amiből végül a botrány kerekedett, a zenekar más utat jár be és a tv-szerkesztői sem kerülnek ekkora slamasztikába. Ej-ej, nem figyelt rendesen.

A rockzenekarok szuperkoncertjének egyik lemezlovas-műsorvezetője, Arató András szerint a 82-es év a fesztiváloké. Annyi közös megmozdulás, erőpróba nem volt, mint éppen ez évben. De ez azzal is jár, hogy bármennyire is szeretjük őket, néha bizony unalmassá válnak. Különösen, ha műsoraik egyáltalán nem változnak. Nagyon nagy rajongónak kell ahhoz lennünk, hogy például a Skorpió programját maradéktalanul élvezzük. Mint egy pontosan beállított gép, úgy jár már vagy egy éve a trió. Nincs újdonság, meglepetés. Hiába Tátrai "tekerési" klasszisa, Frenreisz basszusjátéka és Papp Tamás vitalitása: az egész kezd lejárni. De haladjunk sorban, hiszen a koncert délelőtt 11-kor kezdődött a szombathelyi Lord műsorával. A Lord tipikus lerágott csont zenét produkált misztikus témákról: a Bermuda háromszögről, az álarcot viselő emberekről és a többi hasonló, untig ismert dologról. A hangerő, a gitárszólók és a bombasztikus szintetizátorfutamok mellett játékukból hiányzik a játékosság, önfeledtség, a vidámság. Helyette vannak jól kontrollált gondolatok, bevett viselkedési módozatok. És — még ha többszörös után érzésről van is szó — fenntartják maguknak a jogot, hogy eredetinek tartsuk őket.

Utánuk a délelőtti menet legjobb csapata, a Prognózis jött. Az egyszerűsített kemény rock ausztrál képviselőjéhez, az AC/DC-hez kötődik az átformálódott Hit együttes, de érezhető náluk egyfajta post-Beatricés hangulat is. Ennek lényege, hogy az "úttörő" együttes világát egyszerűsítve szegényítve igyekeznek a kialakult közönségből kimarni a maguk részét. Attól tartok, hogy a Hit — holott nem csinál éppenséggel rossz nótákat — emiatt nem lesz hosszú életű, a punkosított külső mögött következetlen belső magatartás rejtőzik.

A Kugli viszont vállalja a maga kreálta világot, s hamis koncepciója ellenére végtelenül konzekvens. Programjukhoz hozzátartozik Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című költeményének megzenésített változata. A hangsúly a következő részen; "Jegyezd vele az égre / Örök tanulságul: / Habár fölül a gálya / S alul a víznek árja, / Azért a víz az úr!" Az ő kontextusukban ez a szakasz teljesen érthető. De a Villa Negra rockosított változata is az "alsó tízezer" világát hivatott illusztrálni.

A rövid ebédre "kiszabott" szünetet követően a nagyok következtek. Elsőül a Mini, amely jó műsort mutatott be. Elsődlegesen a régi számok tetszettek: a Gőzhajó, a Vissza a városba. A Color második albumának anyagát mutatta be, néhány elöl csápoló reagált dalaikra. A Féltelek mozgatta csak meg a srácokat, meg Felkai Miklós magánszáma, amelynek vége felé szárnyas gitárja, pirotechnika trükk révén tüzet "okádott". A Colorra is vonatkozik, amit az utána következő Skorpióról leírtam. A szuperkoncert közönsége megérdemelt volna tőlük egy kis frissességet, valami földobót. Ezt a Rolls Frakció nyújtotta, amely úgy új hullámos, hogy szerencsésen megtartotta a régi hullámok erényeit. Egyéni hangzást biztosít ritmusszekciójuk a többi hazai csapat megszokott hangzásával-fölállásával szemben. Jó volt hallgatni az Üvegház szimbolikus, de mégis konkrét intézményekre vonatkoztatható szövegét, a Katicabogár abszolút slágerét és a kislemezen kiadott A feladatot és a Mitől megy a villamos-t. Reggae-s ritmizálás, kellemes dallamok — nem eltúlozva — és koncepciózusan tették érdekessé és élvezetessé műsorukat. Jelenleg ők tudnak úgy beszélni a társadalom jelenségeiről, hogy képesek átlépni a leglejátszottabb sablonokon.

A Szuperkoncert befejezéséül a Hobo Blues Band lépett föl. Hobo már a koncert kezdetén kitett magáért. "Kiosztotta" a könnyűzenei újságírás "magaslatain" székelőket, akik az ő tisztességes szórakozását és munkáját lebecsülik. Miután az ideológiát megkaptuk, kezdődhetett a koncert, ahol újra előjött a bemelegítő ideológiai szöveg. Közben azért élvezni lehetett Deák "Bill" Gyula remek hangjának kifejező erejét.

Pontosan két hónap elteltével a nagyhatalmú, egyeduralkodó Magyar Televízió október 23-án, szombaton, főműsoridőben leadta a Rolls Frakció Stadionkertben tartott koncertjének zanzásított változatát. Azért választottam a Népszabadságot, mert ez a sajtótermék mutatta a legrészletesebben a programot.

Október 23. szombat, 17.25 Új egymillió fontos hangjegy. (sz) A Rolls együttes közreműködésével. Szerkesztő-rendező: Tánczos Gábor.

A koncert leadatott és ártatlanul – de boldogan - léptünk volna tovább, hiszen a rajongókon kívül vajon ki néz meg egy rockzenei műsort? De október 23-ról beszélünk. A Rolls Frakció kétértelmű dalszövegei közt az egyik aprócska részlet kiverte a biztosítékot és még csak köze sem volt 1956-hoz. Az ügyben – mert az lett - parlamenti képviselők szólaltak fel, fizetett újságírók fanyalogtak és magas beosztású elvtársak hüledeztek. Az Élet és Irodalom pedig megírta:

Akkor, amikor a rock'n'roll társadalomformáló erő volt, a televízióban még egyáltalán nem kapott helyet, sőt — zenészek és kritikusok esküsznek rá — a rockműsorok egyik mai felelős vezetője akkor kijelentette, amíg ő a vártán áll, ide bizony nem szivárog be mindenféle gyanús je-je-je. Én még azt is el tudom képzelni, hogy pletyka az egész, mindenesetre az ilyen, társadalmi méretű pszichózisoknál az is jellemző, milyen híreknek adunk rezzenetlen arccal hitelt. Ijesztőbb az, hogy a közvélemény demokratizmusára hivatkozva miként lehet evvel a műfajjal ma is labdázni. A pop kedvelőinek jószerével egyetlen lehetősége arra, hogy kedvenceiket képernyőn láthassák, az Egymillió fontos hangjegy volt.

Azután a Rolls Frakció nevű, rokonai és távolabbi hozzátartozói körében nagy népszerűségnek örvendő újhullámos együttes e műsorban azt közölte a nagyérdeművel, hogy ők bizony éppen olyan testhelyzetben kis- és nagydolgoznak, mint akárki más. (A dal különben szellemes volt, a szöveg fiatalosan és adekvátan fejezi ki azt az élethelyzetet, midőn valaki azt bizonygatja, nem rosszabb és nem jobb, mint a másik. Ráadásul a tévében majd minden nap ennél gorombább dolgokat hallunk).

Nos, lényeg az, hogy néhány zsurnaliszta és parlamenti képviselő szívére vette a dolgot. A következő héttől a magyarországi popzene az esti mesével és a híradóval egyidőben, a második műsorba száműzetett. Azóta is ott tartózkodik. Ezt kérem, ma meg lehet csinálni! A múltkoriban a Kapcsoltam egyik adásában a hívott fél éppen a lakás félreeső helyiségében tartózkodott, amikor Rózsa György rácsöngetett, s azt üzente, annyira el van foglalva, hogy még a tízezer forintért se jön ki. Ettől azonban senkinek sem jut eszébe — ahogy a rajongó nagymamák nevezik — a rózsagyuri műsorát a második műsorba száműzni. (Kár.) Ezek után, persze, nem is tudom, érdemes-e elemeznem a popműsorok művészi kivitelezését, hiszen ez, ilyenformán harmadrendű kérdés. De ugyanazt bizonyítja: zene és előadó a befogadóval egyetemben ki van szolgáltatva néhány televíziós szakember jó vagy rossz ízlésének.

Katona Kláriról például évek óta az a véleményem, hogy a legjobb magyar énekesnő — a nagy öregek kifulladtak, a fiatalok gyöngék, ő viszont rendesen hozza saját színvonalát. Sokáig az volt a baj, hogy nem volt imázsa, összetéveszthetetlen, egyéni megjelenése. Azután kitalálta magának ezt a gyöngyös-láncos frizurájú kedves koala-arcot, Presser Gábor és Sztevanovity Dusán pedig szinte végszóra ehhez illő dalokat. Higgyék el, nagyon nehéz ezt végig csinálni. S ha ezután jön egy rendező, Jászi Dezső, aki mindevvel nem törődik, Vigyél el címen megrendezi a maga fóliás, tüllfüggönyös, csilláros, soktükrös látomását, mit sem törődve az énekesnő imázsával, lehet, hogy az egészet elölről kell kezdeni. A dalok persze jók voltak, Katona Klári jó volt, de amikor egészen közelről önmagával kellett szemeznie, és közben tíz körmével kaparni a tükröző fóliát, azon gondolkodtam, valóban Katona Klári-e még?

Az előadó kiszolgáltatott. Kovács Kati mesélte néhány éve, hogy mert visszautasította egy fércmű előadását, hallgatólagos bojkottot kapott a rádiótól. A tévés Táncdalfesztivál "közönségszavazatainak" számlálásáról Somló Tamásnak van lenyűgöző története, ők is kevesen vannak, akik utólag ki merik nyitni a szájukat. Az meg egyenesen elképzelhetetlen, hogy egy énekes vagy zenekar, amelyiknek mondjuk két éve nem volt önálló műsora a tévében, azt mondja: ne haragudjanak, ez nagyon rossz, vagy csak nem nekem való, ezt én így nem csinálom! Másnap a második műsorban találná magát á híradóval, esti mesével egyidőben, és énekelhetné a Rolls Frakcióval, mit csinál ülve, mit csinál állva.

Mégis akkor mi lehetett a baj, ha a tévében, rádióban, moziban már simán ment a trágár beszéd? No persze 1982-ben járunk, amikor még az "amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek" mondás volt a divat. Aztán később leszakítottuk rabláncainkat és a kapitalizmus hősies belovaglásával a szabadszájúság is életre kelt, de 1982-ben hol van még Gangxta Zolee és hol vannak a többiek, akik ennél sokkal szókimondóbbak voltak, de ugye az óta ők is hol vannak már?

Folytatjuk... (2024.02.15.)

Készítette: Fiery