Cikipédia 14/35 A Budai Ifjúsági Park majdnem teljes története – 1977

1977. A beatzene kimúlása és a hosszú csend után végre újra forr a hangulat. A fiatalok megőrülnek a Piramis által nyújtott rockzenéért, koncertjeik nézőcsúcsokat döntenek. A zenekar egymaga letarolja az egész magyar könnyűzenei piacot, miközben a konkurencia lassan ébredezik. A hatalom – a sajtóval közösen – egyenlőre nem tud mit kezdeni a zenekar váratlan sikerével, a sosem látott rajongással, ezért kezdetben közömbös írások jelennek meg a csapatról. A zenei életben továbbra is központi szerepet kap a Budai Ifjúsági Park, de a nagy áttörésre, a folyamatos teltházas bulikra még várni kell, hisz úgy hírlik, hogy egy fecske nem csinál nyarat.

Aztán jön ez a Piramis nevezetű fecske és mégis megcsinálja. Ha kell egy dátum, ahonnan számíthatjuk a "nyár" kezdetét, az 1977. augusztus 20., a helyszín pedig a Budai Ifjúsági Park. Som Lajos erős támogatásának köszönhetően egy alkalomra újra összeállt a két évig sem létező, mégis kultikusnak számító Taurus zenekar. Ekkor vetődött fel Balázs Fecóban a gondolat, hogy a rockzene szárnyalását kihasználva tovább lehetne vinni a banda örökségét. 

Talán elsőként Demjén Rózsi lépett a keményebb stílus felé, aki ott hagyja az álmos Bergendy zenekart és egy szólólemez kiadása után a V'73-as legénység háromnegyedével létrehozta a V' Moto Rock nevezetű formációt. Az Ifiparkban történt Taurus nosztalgia bulin Fecó is ráérzett, hogy az unalmas, államilag támogatott Koncz Zsuzsa zenei kísérete biztos bevétel ugyan, de nem hoz neki hírnevet, váltania kellett. Az Ikarus együttes néhány tagja már titokban szervezi a Hobó Blues Band-et. Egy év sem telik el és az énekes Földes László átadja utódjának Galla Miklósnak a mikrofont és belecsap a blues-rockba. A P. Mobil továbbra is vidéki klubokban gyűjti szorgosan a közönségét, miközben a Korálnak köszönhetően majdnem elveszíti karakteres frontemberét, Vikidál Gyulát. A Beatrice 1977-ben még diszkó lázban ég, de év végére Nagy Feró ráébred, hogy a táncos-műfajnak már meg van a királynője, feloszlatja a zenekart és egy év múlva már a flitteres cicafiúból nagyvárosi farkas válik. Szigeti a Corvina sikerei közepette már új rockzenekarán, a Karthago-n elmélkedik, felkészül az Új Skorpió, de Miskolcon egy Edda nevű zenekarban is tagcseréket követően megérkezik Slamovits István, aki sajátos stílusú rock-dalaival végre a megfelelő irányba állítja az addig egy helyben totyogó a bandát. Persze a fent említettek befutására 1979-ig, a Piramis őrület lanyhulásáig még várni kell, de mi már tudjuk, hogy mindez bekövetkezik és ebben az egyik legnagyobb szerep az Ifiparknak jut.

Ebben az évben a Népszava tudósításából tudta meg az ország hivatalosan is, hogy április 30-án, szombaton, 17 órától nyílik a főváros legnépszerűbb, nagy befogadóképességű nyári szórakozóhelye, a Budai Ifjúsági Park. A megnyitón a még létező, de már csak vegetáló Bergendy - Delhusa Gjonnal (?), aki azzal büszkélkedhet, hogy pár hétig ő volt az énekes - és a Scampolóból átalakult Sprint együttes adott koncertet. Május 1-én a parkolópályán pihegő Hungária Beatles dalokkal és a közönségnek túl igényes V '73 lépett fel. 7-én, szombaton az MHV nemzetközi Pepita-parádéja után a Piramis és lengyel vendége, a KRAM együttes játszott. B. Tóth László pedig folytatta közkedvelt Vendégeim című sorozatát. Minden pénteken az M7 és a Nevada együttes játszott, szerdánként a Beton és az Atlantis. 17-én, kedden mutatkozott be a Neon Rose svéd pop-együttes. 28-án, szombaton Bontovics Kati és a Nautilus koncertje. 29-én, vasárnap az "Ez a divat'' klub műsoros estjét rendezték meg, divatbemutatóval egybekötve, Keresztes Tibor közreműködésével, két zenekarral. Végül 31-én ismét a Neon Rose, a Mini és a Spirál együtteseket hallhatta a közönség. Szerintem így már érthető, hogy miért csak egyetlen koncerten volt nagy számban közönség.

A Népszabadság újságírója hosszas morfondírozás közepette próbálta megérteni az Ifjúsági Park lényegét Mit tud az Ifipark? címmel. Mondhatnám, hogy érdekes összefoglalás, de nem az.

Az 1961-es megnyitó ünnepség óta az Ifjúsági Park sokat hallatott magáról. Nem csupán a fellépő zenekarok hangerejével. Híres-hírhedt koncertek, verekedések, botrányok, sikkasztások, viták színhelye volt. Arról, hogy farmerban lehet-e itt szórakozni, országos disputa kerekedett. Azóta már megnyílt Budapesten a csepeli, a kőbányai, a lőrinci ifipark is. Az első pedig megkapta a "Budai" megkülönböztető nevet. S a botrányok elcsitultával egyre kevesebbet hallunk róla. Mi történt vele? Megtalálta volna a helyét? Vagy elfelejtkeztek róla?

Egy hozzáértő ember egyből mondaná, hogy a Park látogatottsága az utóbbi években megfogyatkozott és nem a konkurens parkok miatt, hiszen mindegyik jóval kisebb a budainál. A fő ok, a lapos, semmit mondó zenekarok iránti alacsony érdeklődés és a nagy bandák távol maradása.

Idei május elsejei megnyitása óta kétszer jártam a Budai Ifjúsági Parkban. Először az egyik szombat estén. Lemezlovasok, pop- és folkegyüttesek váltogatták egymást. Akkor kezdődött a szenzáció: a Piramis-koncert, ötezer fiatal tolongott, nyújtogatta a nyakát a szűknek tűnő helyen. Második alkalommal kedd este voltam itt. Nem túl neves zenei együttesek igyekeztek némi érdeklődést kicsikarni a parkban lézengő néhány száz emberből. Nem sikerült. Lanyha unalom terjengett a vasasztalok között. A park túlméretezettnek látszott. Mi hát az Ifipark? Ezt el kell dönteni. Mert ha csupán egy ügyetlenül méretezett szabadtéri táncos szórakozóhely, nem érdemes szót vesztegetnünk rá. A közönség eldönti, kell-e neki. Ha viszont ifjúsági közművelődési erőfeszítéseink részeként működik, nagyon is figyelmet érdemel. Hiszen példát mutat. A kérdésre Gál Iván válaszol őt igazán illetékesnek kell elfogadnunk, hiszen a park megnyitása óta valamiképpen mindig köze volt hozzá. Most meg, mint a fővárosi tanács közművelődési osztályvezetője, közvetlenül felügyel rá.

— Amikor 1960-ban elhatározta a KISZ budapesti bizottsága az Ifipark megépítését, elsősorban az volt a célja, hogy olcsó, kulturált szórakozóhelyet nyisson. Nagy szükség volt akkor erre, hiszen sehol máshol nem juthattak a tizenévesek ízlésüknek megfelelő szórakozáshoz. Azóta rengeteg új klub szerveződött, egyre több művelődési ház tart nyitva nyáron, s rendszeressé váltak a popkoncertek. A tömegszórakoztatás mellé igy egyre jobban felzárkózhat a közművelődési funkció. Ez a célunk. Nos, hát akkor sétáljunk körbe, keressük meg a közművelődést. Mindjárt a bejáratnál kellem es meglepetés fogad: a jegyszedő egy igencsak ittas fiatalembert terel visszafelé: "Értsd meg, akárhányszor próbálkozol, mindig visszaküldelek. Eredj haza, aludd ki magad!'' (Különben, majdnem mindenki farmerban jön. A régi, rossz emlékű farmernadrágvita elcsitult, ma már csak a feltűnően piszkos vagy hiányos ruházat tulajdonosát küldik haza átöltözni.) A belépő 10 forint, nagyobb szabású műsorhoz 15 forint. (Tehát szombaton 15 volt, kedden 10.) Ez nem kis emelkedés a régi ötforintos beugróhoz képest, az Ifipark azonban még így is a legolcsóbb szórakozóhely. Magát a parkot Ybl Miklós 1873-ban tervezett Várbazárja fogja közre. A lakóházaktól elég messze van. Föl lehet tekerni az erősítőket. Fel is tekerik. Az igazgató, Barát László szobája remeg a basszusgitár dübörgésétől. Maga a szoba hasonlít az egész Ifiparkhoz: puritán és mentes mindenfajta szépségtől. Van viszont benne egy füzet, amely mindent tud. Tudja a fellépő együtesek számát (az idén 294 együttes a terv); a fizető nézőket (15 év alatt több mint három és fél millió eladott belépőjegy). Szeszesital-forgalom nincs. A Budai Ifjúsági Park — ellentétben néhány társával — szeszmentes szórakozóhely. — Meglehetősen népszerűtlen intézkedés volt ez — magyarázza az igazgató —, Magyarországon nehéz szórakozást elképzelni alkohol nélkül. Az étterem és a büfé azóta veszteséges, amióta leállítottuk a szeszes italok árusítását. És kicserélődött a közönség is. Persze, mindkettő jót tett a parknak: azóta nem fordult elő verekedés, garázdálkodás. Egy szobácskával arrébb, Horváth Gusztávnak, az étterem üzletvezetőjének más a véleménye: — Nézze, én nem vagyok a szesz árusítása mellett. Még a veszteséges üzletmenet ellenére sem. De nézze meg egyszer a parkot záróra után. A takarítók kosárszámra gyűjtik össze az üres pálinkás- és borosüvegeket. A nagy szatyrokban könnyű becsempészni egy-két üveget — sokan meg is teszik. Hiszen mégse lehet átkutatni a bejövök táskáját. S megfigyeltem, hogy a környékbeli élelmiszerboltokban mindig kapható kis üveg pálinka vagy konyak. Az alkoholfogyasztás elleni győzelem tehát még elmaradt. Igaz, csak ez az egyetlen út létezik — okosabbat még senki sem ajánlott. Az viszont bizonyos, hogy mégis kevesebb a becsempészett, s úgy fogyasztott szeszes ital, mintha helyszínen is árusítanák. S m ár ez is eredmény. De mi a helyzet a bűvös szóval: a közművelődéssel? — Amennyire lehet, igyekszünk változatossá tenni a műsort — mondja Barát László. — A popegyüttesek m ellett főik- és maidal-előadókat is felléptetünk. Ezenkívül rendszeresen tartunk divatbemutatókat, tánctanítást. Minden hétfő este táncház lesz nálunk. B. Tóth László rendszeresen fellép a Vendégeim sorozatával.

Megszerveztük a könyvárusítást: tavaly majdnem hetvenezer forint forgalma volt a könyvsátornak. Ezenkívül van játéktermünk és kölcsönzésünk. Lenyűgözve hallgatom a felsorolást. Valóban imponáló. A "Vendégeim" sorozathoz ugyan már volt szerencsém szombaton: azt a kínos negédeskedést jobb mihamarabb elfelejteni. A Gépfolklór együttes műsora azonban valóban nagy sikert hozott — bár nem tudom, hogy az előadott nyolc-tíz dal valóban közművelődés-számba megy-e. Miközben a könyvessátor felé ballagok, fejben számolgatok. Akárhogy is forgatom, napi húsz-harminc könyvet kellett tavaly eladni, hogy a forgalom adat kijöjjön. Nem túl szép ez? A könyvessátor vasból és hullámlemezből összetákolt bódé, a leghuzatosabb helyen. Az elárusító Mesteri Lászlóné. Mondom neki a napi húsz könyvet. Kinevet. — Csak nem képzeli? Jó, ha húszezer forint értékű könyvet adtam el tavaly az egész idényben! — De hát a hatvan-hetven ezres forgalom. — Az stimmel. Hanglemezzel. Tudja, idejárnak a külföldi Expressz-csoportok. Ez is a program része. Eltöltenek itt egy estét, és megveszik a magyar poplemezeket. Ezenkívül mi nagyon sok külföldi poplemezt kapunk. Indiaiakat. Azokat meg a magyarok veszik. Mégiscsak a legjobb Közművelődés? Amíg a játékterem felé ballagok, azon tűnődőm: vajon ki kit csap be ezzel az adatkozmetikával? (S odaérve a "játékteremhez", elhatározom, hogy véleménykutatás jellegű felméréseket végzek a vendégek között. Barát László: — Érdekes eredményeket kaptunk. Kiderült, hogy Budapest minden kerületéből járnak ide a fiatalok. Nagy többségük helyeselte a szeszes italok betiltását is. De fel kell figyelni egy disszonáns hangra: a megkérdezettek közül éppen a középiskolások, gimnazisták között akadtak számosan, akik helytelenítik, hogy cigányok is járnak a parkba. Nagyon rosszízű és elítélendő ez a vélemény. Nagyon is jó és figyelemre méltó, hogy az ifjúsági park is elősegíti a cigány fiatalok részvételét, bekapcsolódását a közös rendezvényekbe. A budai park az illetékes felügyeleti szervek és a látogatók szerint a legrangosabbak közé számít. Ám úgy hiszem, lehetne még tenni egy-két dolgot, ha valóban a közművelődés szolgálatába akarjuk állítani. Hiszen nem a nagy nevű zenekarokra beözönlő ezrek, hanem a hétköznap is itt csellengő százak jelentik a mércét. Az ő számukra pedig még túl tágas a park. (Nemcsak topográfiai értelemben.) Ha csupán a budapesti amatőrszínpadokat, ifjú művészeket meg lehetne egy-egy estére nyerni, ha csak a már meglevő közművelődési kereteket meg lehetne élettel tölteni, ha mindössze egy kicsit esztétikusabbá lehetne tenni a környezetet, máris jobban betölthetné a park új hivatását. Álldogálok a könyvsátor mellett. Ez a park legnéptelenebb helye. Nézem a rendezőket: alig akad dolguk. Azért ne legyünk igazságtalanok, mégis sokat fejlődött az Ifipark a tizenöt év alatt.

Tulajdonképpen a fenti írás nem szólt semmiről. Amit megtudtunk, hogy a szerző eddigi életében pusztán kétszer járt a Parkban, de maradandó élményt nem okozott neki. Boldog, hogy van könyvértékesítés, ami tulajdonképpen nem is könyv, hanem lemez eladását jelenti. Örül az alkoholmentes helyszínnek, miközben a fiatalok becsempészik a piát és úgy részegednek le. Azt már csak külön teszem hozzá, hogy állítólag abban az elnyomó szocializmusban nem létezett szólás szabadság, mégis meg lehetett jegyezni és le lehetett írni, hogy a többségnek baja van a kisebbséggel. Szóval nesze semmi, fogd meg jól…

A Világ Ifjúsága című sajtótermék általában a külföldi sztárokkal foglalkozott és nagyon ritka esetben számolt be a hazai programokról.

A Budai Ifjúsági Park és a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új kezdeményezése a Pepita Parádé rendezvénysorozat. A havonta ismétlődő koncertek célja, hogy alkalmanként bemutasson egy-egy nagylemezes együttest, illetve nagylemez-várományost. Augusztus 20-án élő előadásban hangzik el a Locomotiv GT nagylemezeinek anyaga, és fellép ugyan ebben a műsorban két nagylemez-várományos, a V'73 és a Ki mit tud? -győztes Color. A szeptember 3-i pepita koncert szereplője a Skorpió és a Syrius együttes. Az év sikeres nagylemezei közé tartozik a Piramis együttes nemrég megjelent felvétele. Ők is fellépnek az ifjúsági parkban augusztusban, s még egy különlegességgel is szolgálnak: a Piramis koncert vendége lesz három híres régi zenész, Radics Béla, Som Lajos, és Brunner Győző. A vendégek és a vendéglátók együtt adják elő a nosztalgia jegyében a magyar popzene hőskorának legsikeresebb szerzeményeit.

1977 a Piramis együttes éve, szép lassan beindul róluk a cikk-hírfolyam. Az első lemez megjelenése és minden koncert ünnepszámba megy, egyszerűen nem létezik más, csak ők. Az iskolákban az osztályok két csapatra oszlanak: Piramisosok és Omegások, de aztán az Omega folyamatos külföldi turnéja eldönti a kérdést. Sorra alakulnak az iskolákban a Som őrsök, Révész rajok, a munkahelyeken Piramis brigádok. Erre már a hatalom is felfigyel. Lenvai Ildikó - a Magyar Szocialista Munkáspárt és a KISZ Központi Bizottsága kulturális osztályának vezetője - is többrészes cikkben igyekszik megérteni a Piramis jelenséget. 

A Magyar Ifjúság cikkírója végre bele csapott a lecsóba és a polgárpukkasztásról írt valami hadovát. Javaslom, olvassuk el megfontoltan és gondolkodjunk el azon, hogy vajon mi a közös a Beatles világszintű és a Piramis magyarországi kirobbanó sikerében.

Sosem értettem egészen, mit gondolnak a beat hazai történetírói, amikor a külföldi zenekarok kapcsán polgárpukkasztásról írnak. Elsőként, úgy emlékszem, a Beatlest kiáltották ki lázadónak, polgárpukkasztónak. Mármint nálunk. Érdekes módon külhoni szaklapokban, könnyűzenei tárgyú könyvekben sohasem olvastam, hogy a négy liverpooli vagy akármelyik más együttes ilyesfajta missziót tulajdonított volna muzsikájának. Amikor például a gombafejűek elkezdtek hódítani, korosztályukat, a fiatalságot nyerték meg, a "polgárok", tehát a felnőttek nem jártak koncertjeikre, ha némelyiküknek tetszett a zene, hát megvették lemezen. Az idősebbek azon része pedig, amelynek nem volt ínyére a Beatles, szerintem korántsem "pukkadt", inkább egyszerűen — nem hallgatta őket. Ellentmondásosnak érzem társadalmi lázadónak nevezni azt a Beatlest, amelynek például első három slágere a Szeress nagyon! a Kérlek, okozz örömet! illetve a Tőlem neked címet viselte. Gyanítom, a négy liverpooli célkitűzése zenei forradalom megvívása, friss hangvétel meghonosítása és közönségsiker elérése volt, nem pedig, hogy megtörjék a kapitalizmus rabigáját. Ami a zenei újszerűséget és a sikert illeti, elmondhatjuk: tervüket teljesítették. Mindezt azért mondom, mert mostanában egy magyar zenekart emlegetnek polgárpukkasztóként: a Piramist. A tizenévesek egyik kedvenc zenekara, hangversenyeit önfeledt őrjöngés kíséri. Sajnos, zenéjük egyelőre nem szolgálta meg a zajos sikert. Ennek ellenére, nem hiszem, hogy bárki az idősebb korosztályokból felháborodna sikerükön; aki egyáltalán ismeri őket, az közömbös irántuk. Esetleg lemezei alapján még kedvelheti is egy idősebb valaki a Piramist, csak azt nem hiszem, hogy bárki is pukkadna. Nem sorolom fel az összes-kabarétréfa-, humoreszkes glosszatémát, elég annyit: a köznapi embert sok minden pukkasztja, bosszantja, de — véleményem szerint — az nem, hogy Révész Sándor azt énekli teszem azt a Budai Ifjúsági Park színpadán: "Mondj egy mesét, ami szép".

Nos, ha csak a magyar helyzetről beszélünk, akkor is létezik polgárpukkasztás (A polgárpukkasztás olyan viselkedés, mely szándékosan megbotránkoztatja a polgárokat. – wikipédia) Szóval itthon már a beatzene is polgárpukkasztásnak számított, a hangos dobolással, a "je-je-je-ző rikácsoló" éneklésekkel, a zajos és torz gitározással és azzal, hogy meredeken eltértek az addigi normáktól. Aztán a rendszer – főleg a Táncdalfesztiválnak köszönhetően – megszelídítette a lázadó ifjúságot, no meg persze közben öregedtek ők is, hogy vissza vegyenek a hangerőből és lágyabb muzsikát játsszanak. Hosszú csend következett, amikor megjelent egy újabb megfékezhetetlen zenei paripa, a Piramis együttes. Itt az idősebb generáció eddig nem hallott kőkemény gitár centrikus zenével találkozott és férfi énekessel, akiben igen erős feminin vonások voltak, ráadásul még sikoltozott is. Mi ez, ha nem polgárpukkasztás? Főleg úgy nézve, hogy a fiatalok – szinte kivétel nélkül – vakon kezdték követni ezeket a csőnadrágos, hosszúhajú zenészeket. Hamarosan az egész ország a Piramis jelenségről vitatkozott, miközben a zenekar oldalvizén lassan felevezett a konkurencia...

Folytatjuk…

Készítette: Fiery

Foto: Urbán Tamás (Fortepan)