Cikipédia 12/14 - A Piramis együttes története 12. (1979/3)

A Piramis jelenségről, vagy a Kell-e nekünk Piramis brigád kérdéskörrel kapcsolatban egyszerűen lehetetlen az összes akkor megjelent írást leközölni, az külön nyolc - tíz további fejezetet venne igénybe, erre pedig sajnos nincs elegendő kapacitás. Ezért történhet meg az, hogy az IM cikksorozatára más újságokban megjelenő írásokra viszont kitérek. Addig is inkább foglalkozzunk a 3. lemez egy újabb értékelésével, valamint 1979 második felének fontosabb, történeteivel, és egyetlen pillanat erejéig a Beatricével... (Fiery)

Az előző részben már mmutattam egy lemezkritikát és már azt is tudjuk, hogy mi állt a háttérben, hogy - ha mosolyogva, dicsőségesen és kedvesen is, de - a lemezt lehúzták Hajdú-Bihar megyében. Most vizsgáljuk meg egy egészen más szempontból, egy budapesti napilap, az Esti Hírlap beszámolójából is:

Az elkötelezett

"A Piramis együttes színpadi sikerei nem meglepőek. Tudatosan felépített showműsoruk mindenütt látványos sikert arat. A sejtelmes megvilágítás, a köd, a pirotechnika elengedhetetlen kellékei előadásaiknak. De ami a zamatot jelenti: az a zene és a szöveg. A fiatalok nagyon várták már új albumukat, a Piramis 3-at. A zenekedvelők szeretnék, ha a lemez meghallgatása koncertélménnyé válnék. Erről azonban szó sem lehet, a stúdiófelvétel nem a legjobban sikerült, s a puritán zene élőben jobbnak, tartalmasabbnak tűnik. De a Piramis zeneileg ezúttal tovább lépett. A hangzásvilág magával ragadja a rockzene kedvelőit. A szövegek is megnyerőek, a fiatalokról szólnak, könnyen érthetőek. Az A-oldal első száma: a Kóbor angyal, amely az oly nagy sikereket elért Becsületet is felülmúlja. (Závodi János, Révész Sándor szerzeménye.) A gitárhangzás eleve megadja a hangulatot, és Révész énektudása ezúttal is meggyőző. A második kompozíció a Nem tudom, az együttes háttéremberének. a rendkívül tehetséges Gallai Péternek a szerzeménye. Tisztán igényes hangszereléseihez, egyéni stílusához kezdünk hozzászokni. És ismét meggyőződhetünk róla, nemcsak vad Piramis létezik. Az idő nekünk dolgozik - a zenészek magukról, korosztályukról énekelnek. A B-oldal nyitó dala a Túl nagyra nőttél (Som Lajos szerzeménye), igen jól sikerült. A Vágyakozásban Révész Sándor tehetségéről ismét meggyőződhetünk. A Gyere, szoríts erősebben című számban Závodi János gitárjátéka kiemelkedő. Az utolsó két szerzemény. a Más helyen keress és Amikor Veled vagyok. Révész Sándor immár nemcsak sztár, showman, hanem hasznos csapatember, énektudása utánozhatatlan, gitártudása is sokat fejlődött. Gallai Péter: harmóniagazdag zenész, ötletdús. a kifinomult megoldásokat kedveli, billentyűs játéka fontos része a Piramis-soundnak. Som Lajos és Köves Miklós: a basszusgitár és a dob ritmusszekciót nem lehet szétválasztani, s egyikőjük sem tolakszik előre. Závodi János szólógitárosra a nem túlságosan nagy tempó, de a magas szintű technikai tudás jellemző. Feszes, kemény gitáros."

A társadalomból kivetve

Az ifjúsági Magazin minden hónapban hosszú-hosszú oldalakon ecsetelte az érveket és ellenérveket a Piramis zenekarral kapcsolatban. Szegény rajongók csak kapkodták a fejüket. Nem tudták, hogy így fáj! Az agymosás tulajdonképpen sikeres volt, a fiatalok közül jó néhányan elpártoltak a bandától, vagy tisztességes dolgozó emberekké, jó elvtársakká váltak, szocialista rendszert építették tovább, vagy - és ez volt a többség - még jobban lementek csövesbe, ami jelen esetben a Beatricét, a Hobó Blues Band-et, vagy a P. Mobilt jelentette. A Csongrád Megyei Hírlap szeptember végi számában találtam rá az alábbi "kincsre":

"AZ IFJÚSÁGI MAGAZINBAN hónapok óta zajlik a vita - Kell-e nekünk Piramis brigád? - címmel. A vitát kiváltó cikk néhány elgondolkodtató levelet tett közé, amelyek Piramis brigádok, Piramis őrsök, Som Lajos párt megalakulásáról tudósítottak. A fiatalok hozzászólalásaikban bizonygatják, hogy mindez kell, kell, kell!!! Mert nincs más fogódzó számukra, csak a Piramis-dalok, mert ezekben találnak rá saját érzéseikre, saját gondolataikra. Nincs kiért rajongani, csak az együttes tagjaiért, mert "a szoborrá merevedett vagy merevített "nagyságok" senkit nem érdekelnek. Hiába tanítanak indulókat, az igazi dal Piramis-dal marad és hiába rendeznek ünnepségeket, az igazi esemény a rock-koncert marad". A KÉRDÉS EZEK UTÁN természetesen nem csak az, hogy az iskolát befejezve, az üvöltést abbahagyva ezek a fiatalok mit kezdenek magukkal, társas magányukkal, másodlagos értékeikkel? Hanem az is, hogy a társadalom mit kezd, mit kezdhet velük?"

A következő írás elolvasása után azonnal eszembe jutottak azok a régi szép idők. Tényleg ilyenek voltunk nagyon sokan. A "csöves" szót akkor használták ránk, ha bántani akartak, de nekünk inkább megtiszteltetés volt. És tényleg utáltuk a digókat - diszkós, zseléshajú f@szkalapnak tartottuk őket -, bizony rengeteg verekedés volt a két párt között és általában a bunyókat ők kezdték. A "csöves" jelző azért legtöbbünk számára nem a hajlék nélküli életet jelentette, ez a szó volt a rocker elődje és mi rockerek voltunk... Érdekes, hogy az alábbi írásnak is teret adtak hivatalos újságokban (Kisalföld október) a nagy "diktatúra" alatt, ahol állítólag nem létezett a szólásszabadság...

"Csöves! Hányszor hallom a hátam mögött ezt a megvető szót! Csöves! Miért? Mi a bűnünk? Koncertre járunk. Imádjuk a Piramist. Néha (vagy sokszor) nem megyünk haza aludni. Én a tengerészek szabadságából érzek valamit, amikor éjjel, csomagok nélkül egy helyet keresek, ahol alhatok. Olyan embernek érzem magam, aki a jég hátán is megél. Csak, amikor behunyom a szemem, akkor szorul össze a szívem. Valahogy minden eltelt nap egy sebet hagy maga után. A koncert az csodálatos. Mint egy agymosás. Két órán át csak a zene létezik. Az erősítők minden gondolatot törölnek. Olyankor ordítok, vagy sírok. A Piramis azt énekli, hogy: "nincs egy hely" Miért nincs? Van! Lenne! Szeretni akarom a Piramist és a csőnadrágot, a csavargást, és a lányokat, a vaskeresztet a nyakamon és a csizmát, a rongyos zekét és a hosszú hajat! Szeretni akarom! És gyűlölöm a vasalt, szépfiú Travoltát és a diszkózenét! Persze a felnőttek szeretik. "Ez igen jó szórakozás, nincs őrjöngés..." A felnőttek! Ha tudná valaki, mennyire félek, hogy olyan leszek, mint ők! Nappal munka, aztán alvás. Aztán megint munka és megint alvás! A munkahelyen mindenki várja, hogy lejárjon a munkaidő, aztán mehetnek haza. Másnap pedig kezdhetik elölről. Csak semmi kockázat! És fúrják egymást! Nyugalom. Nem akarok ilyen lenni! Inkább koncertre járok, este az utcán alszom és fázom, és egész héten kiflizek, mert csak tíz forintom van, és szaladok a rendőr elől, és jegy nélkül utazom a vonaton! És boldog akarok lenni! És boldog vagyok! Csak este, mikor lehunyom a szemem, csak akkor hiányzik az otthonom, és egy jó barát... És egy cél! Mert egy napom megint üresen telt el. És minden nap csak egy sebet hagy maga után."

A legnagyobb generáció lettünk

Bár egyre többen kezdték ki a zenekart és bár valóban néhányan elhagyták más bandák kedvéért, ettől függetlenül a Piramis láz tovább tombolt, mert maradt rajongó bőven. Azok kedvéért, akik később kapcsolódtak be a hazai rockéletbe elmondom, hogy amíg a diszkósok bármilyen táncolható muzsikára képesek táncolni, a rockerek/csövesek egyetlen zenekarhoz ragaszkodtak. Persze volt, akiket még megnéztek, sőt szerettek is, de szigorú besorolás volt. Egy Piramisos nem járt P. Mobilra és fordítva. A Fejér Megyei Hírlapban és a Kisalföldben is megjelent novemberben egy írás, ami még mintha az 1978-as nagy rajongási évből származott volna, mintha megint meg kellett volna magyarázni, hogy miért a Piramis a magyar Beatles, pedig ez már tudatos volt. A Párt megkezdte működését...

"1977 augusztusában egy rendhagyó koncertet rendeztek a Budai Ifjúsági Parkban, melynek főszereplőjeként újra színpadra lépett egy félig elfelejtett, már-már legendává vált magyar zenekar, amelyet 1972-ben úgy hívtak: Taurus ex25-75-82. Céljuk az volt, hogy félévtized után még egyszer felidézzék egykori, magas hőfokú koncertjeik felejthetetlen hangulatát. Ezen az estén egy azóta felnövekedett új generáció is megismerhette a dalokat, melyeket valaha a koncert látogatók ezrei énekeltek együtt a mindössze egy évig létező, majd feloszlott zenekarral. Az Ifipark utóbbi éveinek egyik legsikeresebb rendezvénye volt ez a koncert. A rockzene ünnepelte diadalát sok ezer fiatal rajongásától kísérve. S ettől kezdve az extázis ismét állandó kísérő jelenség lett a fellépéseknek. A főváros után az egymásután alakuló rockbandák jóvoltából vidéken is felhangzott az újra botrányokat kavaró ÜVÖLTÉS.

1978. április 30-án a Budai Ifjúsági Park nyitó koncertjén már több, mint tízezren szorongtak a koncertpódium előtt. Órákig vártak a boldog kiválasztottak tudatával, étlen-szomjan, egyetlen zokszó nélkül. Boldogok voltak, hogy ott lehettek. Aztán hét óra körül öt bőrszerelésbe öltözött fiú ugrott a színpadra, feldübörögtek az erősítők, és nemsokára sikoltozó, őrjöngő, táncoló, extázisbán vonagló tizenévesek nyújtogatták kezüket a zenekar felé. Piramis - Piramis, zúgott a kórus és néhány perc alatt olyan hangulat támadt, mint egykor az aranykorban, a Beatles időkben. Tízéve volt utoljára hasonló példa a magyar popzenében, de az egykor vadnak, lázadónak elkönyvelt beatzene a hetvenes évekre kifésülködött, a fenegyerekből illedelmes felnőtté vált. Senki nem gondolta volna - sem a szülők, sem a popszakma -, hogy hirtelen ilyen változások történnek. Pedig az események logikusan követték egymást. 1975-ben néhány, évekkel ezelőtt külföldre szerződött, egykori beatzenész hazatérés körülnéz a magyar popbörzén. Minden nyugis, az árfolyamok változatlanok, a szakma lassúvíz. Ugyanakkor felnövőben van egy új generáció, amely keresi az azonosulási lehetőségeket, energiáinak levezető csatornákat keres, álmokat, vágyakat kerget. A diszkózene nem érdekli őket, az ABBA muzsikát ugyan kedvelik, de valami izgatóbbra, merészebbre vágynak'. S a megalakuló új zenekar, a Piramis, épp ezt nyújtja zenéjével. Agresszív, látványos, felkavaró. A hatás nem is marad el. Újra forró hangulatúak a koncertek, újra rendőr kordon veszi körül a bejáratokat, újra "balhéznak" a srácok. És a szakma? Mit szól a "langyos tóban" ücsörgő, reumás végtagjait gyógyítgató szakma? A felháborodás óriási. A rockzenekarok felvételei "nem ütik meg azt a színvonalat" , hogy rádióban is játszani lehetne őket. A rebellis, nyers dalszövegek útját állják a hanglemez- felvételeknek. Néhány megyéből kitiltják az együtteseket, mert közbotrányt okoznak. Mintha mindez már megtörtént volna egyszer a beatkorszak kezdetén. Ügy látszik, a hetvenes évek elején az álom hosszú volt és mély. Így most a kedvenceket, egy- két kivételtől eltekintve, csak koncerteken lehet hallani. Szökdösnek is utánuk a tinik, bárhová utazzon is a banda. Bálványaikért mindenre képesek és az egyre ritkuló koncerteken egyre nagyobb a "felhajtás". Lassan három éve, hogy tart az "őrület". A szülők egyre csak azt kérdezgetik: még meddig? A zenészek válasza egy mondat, amely szinte minden koncerten felhangzik és a nemzedék szállóigéjévé vált: "A rockzene örök és elpusztíthatatlan."

Végül egy nagyon rövid írás az MTA Kritika oldalán, ami - ha pár szóban is, de - jól ábrázolja a Piramis - és a mellé felnövő P. Mobil - helyét 1979 végére. Hosszú idő után a hatalom ugyanazt a taktikát választotta a Piramissal és a P. Mobillal is, mint 1966-ban az Illésékkel. Nem hogy hagyta, de egyenesen nagy erővel támogatni kezdte őket. A fiatalok pedig úgy működnek, hogy ami tilos az jó, ami kötelező, az rossz. Mondjuk ki, hagyták önmaga legnagyobb fényében megfulladni a Piramist is, mint annak idején Szörényiéket. Jöjjön az írás:

"Manapság a Beatrice együttes a legismertebb, magát punknak valló zenekar. Zenéjükben a punk, a hard rock, a blues stílusjegyei keverednek. A lassanként intézményesülő Piramistól és P. Mobiltól elforduló csövesek rétegének életérzését, kiúttalanságtudatát próbálják közvetíteni. Egy jellemző szövegrész: "Nem kell / . . . nem kell, nem kell, a sem m i sem kell, a nem kell sem kell"

Ez volt az utolsó "valamennyire felhőtlen" év, de az új évtized új stílusokat hoz és egy rövid időre eltünteti a közönséget. Hódítani fog az újhullám, itthon az Első Emelet és a Bonanza Banzai viszi majd a prímet, a hagyományos hard rock atomjaira hullik. Az egyik legerősebb vonulat a heavy metal lesz, de a média inkább a poposított rockzenét támogatja a színes "nőies" ruhákkal és hajakkal. Csak az éli túl, aki képes lesz váltani. Külföldön a Rolling Stones, a Queen, vagy éppen David Bowie, míg itthon a Bikini, az EDDA és az Omega csempészi rockzenéjét táncolható - rádióbarát - stílusba. A Piramis elsőként próbált váltani, miközben pont nekik nem kellett volna, de erről is fogunk még beszélni.

Persze addig még van idő, hiszen 1980 jön és a Piramisnak még megszületik az angolnyelvű lemeze, aztán a "csodálatosra" sikeredett Erotika és egy halom buktató, de mint tudjuk, aki kimegy az utcára, annak nem csak a napfénynek kell örülnie, az esőt is állnia kell...

Folytatjuk... (2021.09.17.)

Írta: Fiery