Cikipédia 12/10 - A Piramis együttes története 8. (1978/3)

2021.09.03

1978 vége nagyon szép meglepetést tartogatott, karácsonykor szabadtéri koncerttel ajándékozta meg rajongóit a Piramis. Ilyen még nem volt! A zenekar megtette azt, amit senki nem mert, kivitte téli koncertjét a Budai Ifjúsági Park színpadára. Akkoriban még nem voltak hősugárzó berendezések, a zenészek mégis vállalták a hidegben való megmérettetést. Vajon milyen lehetett tömegben, amikor a csápolás az első akkordoktól az utolsóig bevett szokás volt nagykabátban, és az iszonyatos hidegben. Egyszerre átizzadt és átfagyott embertömegek legkolosszálisabb rock & roll élménye, igazi ajándék! (Fiery)

Az újságok, hol agyon dicsérték, hol ostorozták a bandát, folyamatosan maga a jelenség volt terítéken. Az Ifjúsági Magazinban teret adtak a Piramis rajongóknak és az ellenzőknek is. Az idősebb generáció nem könnyen értette meg az új dolgokat és ennek lépten-nyomon hangot is adott. Az alábbi levél általánosnak mondható és nem is újdonság, hiszen a beat hőskorában Illésék hasonlókat kaptak:

Az imperializmus lazítása

"Nem vagyok a popzene ellensége, mert a rádióban szívesen hallgatom, de a Piramis jelenségre szeretném felhívni a figyelmet. Arra a hippihadra, amely végig kíséri őket előadásról előadásra, fantasztikus öltözékeikkel, orrból és fülből lelógó arcdíszeikkel, és távolról érezhető kellemetlen szagukkal megbotránkoztatják a jó érzésű fiatalokat, felnőtteket. És ami a legsajnálatosabb, ezek a fiatalok. szipusak... Ezek a sajnálatra méltó narkomániás hippik - akik véleményem szerint a nyugatot majmolják -, úgy kísérik együttesüket városról városra, mint a feketehimlő- vagy kolerajárvány! Megfertőzik a még jó zenét kedvelő fiatalokat öltözködésükkel, viselkedésükkel és káros szenvedélyükkel. így a jelenleg egészségnek örvendő fiatalságunk máról- holnapra idegsérült, elmebajos, életunt és munkát nem kedvelő öngyilkosjelöltekké válik. Ha valaki a Piramist, a büdösek és koszosak zenekarának becézte, nem sokat tévedett, hiszen a koncerteken megjelenő hippik valóban büdösek és koszosak. Én a hazánkban mintegy 2-4 éve kezdődő ragasztós narkózást az imperializmus egyik fellazító tevékenységének tartom és ezeket a mániákat nem kis részben a nyugaton vendégszereplő művészek csempészik be határainkon belülre. Ez azért is káros, mert nincs szükség többé, extázisra, hippihadra, akiket csak 100-150 fős egyen és civil ruhás rendőr tud megfelelő kordában tartani! Az én szerény véleményem szerint ettől a káros jelenségtől meg kell szabadulnunk."

Alig telt el pár hónap az áprilisi Parknyitó balhé óta, a Piramis újra együtt játszott a P. Mobillal, mintha mi sem történt volna. Lehet - sőt egészen biztos -, hogy acsarkodtak egymásra a zenekarvezetők, de az biztos, hogy - ha távolról is, de - tisztelték egymást, mert mentalitásában nagyon hasonlított egymásra Schuster és Som. Mindkettőnek a saját zenekara volt a legfontosabb és ennek érdekében mindent alá rendeltek, mindketten csökönyösek, harcosok, vad anyafarkasok voltak. A Szolidalitás Fesztivált egyik sem hagyta ki, ez egy óriási lehetőség volt és hát ki nem szeret őrjöngő tízezrek előtt fellépni? Az eseményről az Esti Hírlap számolt be októberben 6000 wattos szolidalitás címmel:

"A szombat délutáni metrót már a budai végállomáson fiatalok szállták meg. Magányosan, párban, csoportokban öntötte őket a lépcsőszalag, az ismerősök kérdő szóval köszöntek: "Oda?... Oda!" A vonal túlsó végállomásától néhány buszmegállónyi csak a vásárváros főkapuja, a buszok, az autópiac mellett húznak el. A srácok szemük sarkából vetnek kurta pillantást a tragacsokra és kiglancolt ritkaságokra, kívül rekedt dühüket szelídre fogja a remény - egyszer... talán ... Most, ma az ő világuk, az ő örömük a kerítés túloldalán ígérkezik, a leszállótól úgy húznak a zenés zsibongás felé, hogy a zsúfolt parkolót itt már észre sem veszik. Latin és angol szavak, magyarítva és eredeti alakban írjuk, de nem fordítjuk le őket: az egész világon egyformán értjük. Szolidaritás: együtt érzünk, összetartozunk veletek, vietnamiak, kik a dzsungelcsaták után most az árvízzel harcoltok, dél-afrikaiak a szögesdrót mögött, feketék a fehér városok gettóiban, diplomás és írástudatlan munkanélküliek, fiatalok, akikkel közös bolygónk levegőjét szívjuk, s akiknek ugyanúgy kell a muzsika, mint nekünk, mint a levegő. Ez az üvöltő, lüktető, kezet-lábat rándító, talpunktól és ágyékunktól a fejünk búbjáig zsongító, öklöt-szívet szorító, egyszerű és rafinált dübörgés, a rock, mely főnévként szikla, szírt, zátony, kőzet, mint ige ring és ringat, reng és renget, himbálódzik és himbál. Zenének mindez együtt, és még jóval több, a természet eltanult harmóniája, városok és gépek megzabolázott lármája, lelkünk palackjából szabadult szellem, szolgáink, idegeink izgatója és nyugtatója, munka és alvás között örömeink rítusa, sikoltó szelídségünk pogány ünnepe - fesztivál. A szombat csak csendes mise volt a vasárnap zajos búcsúvígasságához képest. Jöttek tízezren az első, háromszor annyian a második napon. Először megmozdult a város, aztán az ország. Már a fiatalja. Tizenévesek zenéje? Harmincas szülők, nyakukba ültetett öt-tízévesekkel,' ringatták magukat, s az apró emberek égő, vörös tenyérrel verték a ritmust. Bakfis-kamasz párok egymásba kapaszkodva élesztgették felnőttesedő érzéseiket, némán hallgatták a hangáradatot, hálával, hogy mindent megszólaltat, amit ők miért, miért nem, kimondani nem tudnak, nem mernek, szavakra váltani nem akarnak. Azt, ami emberi szemérembe fojtva beteggé görcsölte babonákkal is rémisztegetett elődjeiket. Itt-ott felbukkant egy-egy kísérő anyuka, előbb irtózattal kapkodva fejét a hangorkán elől, aztán bámulva, nem értve is sejtve, hogy itt valami olyasmi történik, az ő életéből behozhatatlanul kimaradt, legfeljebb még néha ámulhatja, mint az űrutazást. Hangkozmosz Félelmetesen és csodálatosan egyszerű ez a hangkozmosz. Ősi módon primitív zenei képletek mai módon aktuális értelmet nyernek benne. A közhelyek mintha ma is ugyanazok lennének, mint pár évtizeddel ezelőtt, mintha évszázadok művészi muzsikájának elhasznált motívumai népdalváltozatokként csereberélődnének, s kínálkoznának választóiul mindenki kedvére. Éppúgy, mint azelőtt. Csak éppen, amikor a monotonnak tűnő ismétlések, a lépcsőzetes magasságokban váltakozó dallamfoszlányok már éppen megszokottá válnának, hirtelen jön valami tegnap lehetetlen, de ma másképp elképzelhetetlen fordulat, s a bontakozó hangulat, meg amit hordoz; az érzelem hirtelen szembe találja magát a maga ellentétével. Az új rímel az előbbire, vagy tagadja, átértelmezi, sőt megsemmisíti. Mikor a szöveg felidézi, hogy a vonat távolodtával "a szívem majdnem megszakadt" (idáig a dallam akár egy Gershwin idézte-variálta néger sör is lehetne), jön egy gúnyos lejtésű ó. ó, ó ami nem tűri, hogy az érzelem érzelgősséggé, vagyis hazugsággá fajuljon. Akkor sem, ha ez a romantikus túlzások korában, szinte dramaturgiai törvény volt. Amikor pedig a dal készítői kisiklanak, mégis szentimentalizmusba "nyáladzanak", jön egy zajos fricska a gitáron, egy ingerült rikoltás az énekes torkából, s a mélabúval ringatódzó vallomásban, miszerint "melletted minden reggel vidáman ébredek fel" - helyreáll az egyensúly. Ha mint szerzők elhibáznak valamit, kijavítják, mint előadók. Hasonlóságok A közhelyek pedig, jó szerkezetbe rendezve elvesztik közhelyjellegüket. Azt mondják: a grafit és a gyémánt ugyanolyan szénatomokból áll, csak ezeknek az atomoknak a különböző elhelyezkedése, egymáshoz való más-más viszonya különbözteti meg őket. Ami még távolról sem jelenti, hogy az új populáris zene, vagy akár csak a rock minden darabja gyémánt. De azt igen, hogy az új dalokat a kor olyan igényei diktálják, amelyek formateremtő erővé tudtak válni. A két hosszú délutánt 6000 wattal zengték végig a fesztiválra meghívott együttesek. Mind más arculatot viselt. A Neoton Família arra vette útját, ahol az új zene újra táncra ingerel. A Color választékos ízléssel, művészi igényességgel a finomabb érzelmeik és szellemességek szférájában keresi a népszerűséget Akárcsak Zorán és a Beton együttes. Kiváló játékkészséggel és arányérzékkel teremt kapcsolatot a dzsessz és a rock között a Mini négyese. A legnépszerűbbek: az LGT, a V' Moto-Rock, a P. Mobil, no meg a Piramis, mind más-más ismert arculatú zenét, stílust, törekvést képvisel. Most azonban ez a 6000 watt a hasonlóságukat hangsúlyozta ki, s a néha nem is csekély különbséget halványította. A szolidaritás itt kézzelfoghatóvá vált."

Gyönyörű, emlékezetes kezdeményezés a Budai Ifjúsági Parkban. A Piramis együttes december 23-án este 6 és 8 óra között koncertet ad a fiataloknak. Október közepéig elővételben már 5 ezer jegyet adtak el. A koncertről az Esti Hírlap így számol be:

Piramis láz az ifjúsági parkban

"Gallai jött ki elsőnek a színpadra, szinte észrevétlenül ült az orgonához, s a Szállj fel magasra dallamaival megkezdődött a Piramis karácsony. Megjelent az örökmozgó Révész szűk bőrruhában, Som Lajos jellegzetes basszusgitárjával vándorolt ki, Závodi Jánost ováció fogadta, Köves Pinyó a háttérben elkezdte a dobok püfölését, működ borította be a színpadot, megindult a Piramis-gépezet. A koncert előtt sokáig melegítették ujjaikat, hangszereiket a zenészek, kortyolgatták a meleg teát, aggódva figyelték műszaki embereik igyekezetét, egymástól kérdezgették: "Rendben lesz minden?", "Nincs túl hideg?", "Vajon mennyit csökken majd a hőmérséklet?" Érdeklődtek, hány ezer fiatal fogadta el meghívásukat, amely karácsony előestéjére szólt, s elnevezése: Kívánj igazi ünnepet. A Budai Ifjúsági Park és a Fővárosi Tanács jóvoltából, ez az utolsó állomása országjáró turnénknak, mondta Som Lajos, a Piramis vezetője. A különlegesen kiépített színpadot nylonsátor borította, mintegy tízezren tomboltak - "Kezdjétek!" -, amikor az év egyik legsikeresebb együttese megkezdte koncertjét. A fiatalok nagy része 1978-ban a Piramis zenéjét tekintette magáénak, ennek bizonyítéka: az Ifjúsági Magazin és a televízió ifjúsági osztályának szavazásán ez az öt fiatalember nyerte el az év együttese címet. Számaikat nagy siker fogadta, mindössze néhányan próbálkoztak elrontani a hangulatot, csillagszórókat, más tárgyakat dobáltak a színpadra. érthetetlen viselkedésükkel veszélyeztették a zenészek és a nagyértékű technikai berendezések épségét. Szerencsére elenyészően kevesen voltak, háttérbe szorultak. "Jó estét, Budapest" - süvített Révész hangja, a hangulat mind magasabbra hágott, az énekes "showman" egy szál fekete trikóra vetkőzött, úgy száguldozott a színpadon, mint egy százas sprinter, különös figyelemmel kezelte szólógitárját is. A Piramis zenéje méltó volt az alkalomhoz, a koncert emlékezetes marad. A fiatalok tömegét ragadta el ezen az estén a Piramis-láz, s a hideg, téli időjárás ellenére sokáig tartott a "hőemelkedés."

A zenekar sikere megdönthetetlennek látszott, ennél feljebb már csak akkor juthattak volna, ha mondjuk nyugat is felfigyel rájuk. Később persze ez is megtörténik, de majd mindenről a maga idejében. A Piramis minden kétséget kizáróan az elitbe tartozott, és éppen ezért a rajongóik közül egyre többen - főleg a fiúk - úgy érezték, hogy a banda dalai már nem nekik szólnak, Som Lajosék már nem közülük valók. Sokan átpártoltak a P. Mobilhoz, valamint az akkor valóban a legdzsunkább srácoknak játszó Beatricéhez. Nagy Feró pedig az elvárásoknak megfelelően igyekezett is ledönteni a nimbuszt. Somékat nyugdíjba küldte, noha nem volt közöttük korkülönbség. Az igaz, hogy sokan kezdtek elpártolni a zenekartól, de rajongó így is maradt bőven...

Folytatjuk... (2021.09.06)

Írta: Fiery