Cikipédia 10/4 – A valódi zöld, az igazi bíbor és a biztos fekete

2019.12.23

Az év elszaladt és nem is volt olyan rossz. Hatalmas múltidéző koncerteket élhettünk át és most azt gondolhatjuk, hogy újabb tíz évig nem történik semmi. Ha ezt hisszük, nagyot tévedünk. Akad még "raktáron" olyan zenekar, amelyik éppen jövőre, vagyis 2020-ban ünnepli 40. születésnapját és ha így történik, ez is nagy bulinak ígérkezik. Biztos vagyok benne, hogy az ínyencek már tudják, hogy a Pandora's Box zenekarról van szó. Igyekszem a zenekar történetét hűen elmesélni, a jót és rosszat egyaránt, pusztán azért, hogy jövőre - ha megtörténik a csoda - mindenki ott legyen, mert ez egy nagyon fontos koncertnek ígérkezik... (Fiery)

Halálkatlan

1980-ban megszületett a Dinamit után a második P. Mobil klón zenekar (ekkor még a szó jó értelmében). Bencsik Sándor és Cserháti István kilépett az anyazenekarból és Varga Miklóssal, Szabó Istvánnal, valamint Sáfár Józseffel létre hozták a P. Box együttest. A banda mindent elkövetett a siker érdekében, de '80-ban már nagyon nehéz volt előre lépni, hiszen a Piramis örökét már átvette az Edda, a Karthago, a Korál, a Hobo, a V' Moto Rock, és a Dinamit. Magyarországon ugyan még tombolt a rockzene, de ennyi élvonalbeli bandát azért nem bírt el. A lemez szoftrockra sikeredett, sokan szerettük, de ez kevésnek bizonyult. A zene az anyazenekar után ugyan jóval igényesebb lett, de ez az akkori főleg szakmunkás közönségnek már elvontnak számított. A lemezeladás alul múlta az elvártakat, a fellépéseken sem volt a terveknek megfelelő számú rajongótábor, így szinte kötelezően egymást kezdték ki a zenészek. A legelső áldozat pont a frontember, Varga Miki volt, 1982-ben el is hagyta az együttest és helyére Vikidál Gyula lépett.

Ez a zenekar már valódi konkurencia lehetett volna a Mobilnak, de ekkor már a média hatására nagyot zuhant a hard rock árfolyama. A zene keményebb lett, ráadásul megszületett A Zöld a bíbor és a fekete című rockhimnusz. Na jó, Sáfár Öcsi zenéje már Vikidál előtt is meg volt, csak Samukának nem tetszett, szerinte nem volt elég igényes. Annyira azért megfelelt, hogy a próbákon ezzel az alappal álltak be. Az élet - akarom mondani a halál - azonban közbe szólt, ugyanis elhunyt Radics Béla. Vikidál hatására adtak egy esélyt a dalnak és Csiga Sanyi az eredetileg teljesen más szöveget a Zöld csillag című Radics dalhoz kapcsolódva megírta a végleges formát, míg Vikidál kidolgozott rá egy énekdallamot és ennek összességétől már hasított is a remekmű. Szóval minden téves híresztelés ellenére A Zöld, a bíbor és a fekete nem P. Mobil nóta!

Ingajárat

A kislemez szárnyalt és a közönség is kezdett odafigyelni a csapatra, mégis a legnagyobb sikert az István a király rockopera okozta és ahogy ilyenkor lenni szokott, a zenekar vesztét is. 1983-tól Koppány szerepével azonosulva, az István a király blokkal kiegészítve már valóban teltházak előtt játszott a csapat, ráadásul ekkor már a Mobil is bedobta a törülközőt. A rock csapatok sorra húzták le a redőnyt, vagy átlényegültek, mint például a Korál Balázs Fecó sláger csivavájává vált, a Karthago Ausztriában ért el még komolyabb sikereket, Hobo '84-ig volt a csúcson, a V' Mocira pedig már a kutya sem volt kíváncsi, ráadásul az Edda is feladta a harcot.

Sáfár Öcsi 1984-ben kilépett a zenekarból, helyette Zselencz "Zsöci" László érkezett, majd Szabó Istvánt követte Pálmai Zoli, ami azt jelentette, hogy öt emberből négyen már az egykori P. Mobil zenészei voltak.

Szóval szárnyalt a banda és ez Vikidál hihetetlen népszerűségének volt köszönhető, de ez a siker sem tartott sokáig, mert Gyulát tárt karokkal várta a színház, így egyre kevesebb bulira ért rá, ezért a zenekar úgy gondolta, hogy őt is leváltja, ekkor igaz, hogy csak vendégként, de visszatért Varga Miki. Vikidál elküldésével megcsappantak a fellépési lehetőségek, a közönség is elpártolt, végül a bandának is le kellett húzni a rolót. A Pandora's Box 1986-ban bezárt, vagyis innentől válik érdekessé a történet.

Vágtass velem

Bencsik Samu létrehozta a Metál Companyt, majd a Bill és a Box Companyt, míg Cserháti leköltözött Debrecenbe civil életet élni.

Mondhatnám, hogy itt a vége, de ez nem igaz, ugyanis Cserháti 2001-ben újra ébresztette a Pandora's Box zenekart helyi zenészekkel és egészen 2005-ben bekövetkezett haláláig - majd nélküle Szabó Krisztiánnal - tovább játszottak.

Sáfár Öcsi Szabó Istvánnal 2009-ben indította el ugyanezt a projektet Budapesten. Eleinte jó volt a kapcsolat a két csapat között, aztán sajnos kiélesedett a vita a zenekar nevét illetően és ebből évekig tartó per lett. A debreceni fiuk a mai napig játszanak, míg Öcsiéknek sajnos nem igazán jött be, így leálltak. Mostanában nagyon kevés fellépést vállalnak. Szóval elég változatos 40 év van a társaság mögött, de ehhez képest kevés hanganyag.

A ma olyan divatos tribute bandák a P. Mobil örökei mellett egyre több P. Box szerzeményt dolgoznak fel és ezek a dalok a közönség örömére mindig bejönnek. Én a magam részéről menekülök, ha bárhol meghallom A zöld, a bíbort, az Ingajáratot, vagy a Hölgyválaszt, de az is igaz, hogy ezek a zenekarok nem nekem játszanak, az igény pedig még mindig óriási.

És lassan elérkezünk 2020-hoz és hamarosan következhet egy nagy bejelentés, amire kíváncsian várunk és ha megtörténik, akkor mi ott leszünk, hogy halljuk az eredeti - bár sajnos Bencsik és Cserháti nélkül - A zöld, a bíbor és a feketét Vikidál Gyulával és Varga Miklóssal. Hamarosan minden kiderül...

Írta: Fiery